Szörflecke haladóknak

Természetesen nem húzhatunk éles határt a web első és második szakasza közt, hiszen mindkettő egymással párhuzamosan fejlődött, a különbség a weblapok szolgáltatásainak jellegében érhető tetten. A web 1.0-ás szolgáltatások, azaz a sajtós-, tájékoztató jellegű, olvasható webtartalmak ugyanúgy megtalálhatók ma is. „A Web 2.0 (vagy webkettő) kifejezés olyan második generációs internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közösen készítik a tartalmat vagy megosztják egymás információit.”[1] Az ötlet mai szemmel nézve egészen kézenfekvőnek tűnik, ám a háló első évtizedét vizsgálva arra jövünk rá, hogy efféle, olykor hatalmas közösségeket egybekovácsoló oldalak nem működtek. Voltak e-mail programok, léteztek chat programok is, de ezekből hiányzott az összefogó és szervező erő, mely áthatja a webkettő légkörét. A web 2.0 napjainkig vezető útja az egész internet szupersztrádájához hasonlítva, csupán gyalogösvénynek nevezhető. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a web ez irányú fejlődése milyen átalakulásokat és korábban soha nem tapasztalt együttműködési formákat eredményez a világháló polgárai közt. Az új kohéziós erőnek is értékelhető jelenség, a tömeges együttműködés, mely az élet valamennyi területére hatást gyakorol, mely hatás már napjainkra is erősen érezhetővé vált. Az új webet sokan, sokféleképpen nevezik: aktív web, hiperweb, írható/olvasható web, élő web. Lényege annyi, hogy mindannyian részesei vagyunk egy olyan világméretű együttműködési platform elterjedésének, amely képes lesz „átformálni az emberi élet szinte valamennyi színterét”[2] Az internet definíciója ezzel együtt egy olyan kiegészítéssel is gazdagabbá válik, mi szerint az internet „egyes, helyileg marginális kulturális közösségek közötti nemzetközi információcsere és együttműködés kulcsfontosságú eszköze”[3] is.

Hogy megértsük a web 2.0 gépezetét, elengedhetetlenül összehasonlításba kell bocsátkoznunk. Michael Wesch szerint, ha a web 2.0 hasonló a posztmodern szóhoz. Leírását nem tudjuk pontosan meghatározni, csupán annyiban lehetünk biztosak, hogy olyasvalami, mely más, mint ami előtte volt.[4] Wesch kijelentésével nem csupán a témával kapcsolatos közhelyek végeláthatatlan sorát akarta gyarapítani. Ez ennél többről szól. A web korábbi változata ahhoz volt hasonló, melyet bárki akár papíron is megtervezhetett és pl. weboldal formájában feltett az Internetre. Az egész nem volt más, mint feltöltött mappák tartalmainak és betáplált parancssoroknak bonyolult eredménye. Marshall McLuhan és Edmund Carpenter ezt az állapotot a visszapillantó-tükör effektussal (rearview mirror effect) írja le. Ez az effektus azt mutatja be, hogy miközben az információs szupersztrádán száguldunk és a visszapillantó tükörbe nézünk, azt láthatjuk, hogy minden ami szembe jön, képes idomulni és beleépülni a régi modellünkbe.[5] A web 2.0 éppen azokról a fejlesztésekről szól, melyek nem voltak adottak ezelőtt és nem láttunk a visszapillantó tükrön keresztül, tehát nem pusztán a meglévő utánzása a weben, hanem már a web önálló működésének produktumai, azaz olyan, ami a web szülötte.[6]

Wesch szerint a fogalomhoz úgy is közelebb kerülhetünk, ha vizsgáljuk az általa generált új jelenségeket. Ennek legnyilvánvalóbb példája a blog, mely több tízmillió embert fűz össze nap, mint nap. A blog rendszerének egészét tekintve pontosan olyan jelenség, melyet papíron (a gondolatok lejegyzésén túl) nem lehet végrehajtani. Ha blogbejegyzésünkben, egy másik blogra utalunk, vagy megemlítjük (linkeljük), az automatikusan megjelenik az idézett blog kommentjei közt, tehát az alkotó látja, hogy idéztük. Semmiségnek tűnhet, de napjainkban több, mint 55 millió blog létezik, melyek nagy része összeköttetésben áll egymással (egymásra linkel), ezáltal működtetve nap mint nap a világ legnagyobb közösségi színterét, ahol globálisan kiterjedt beszélgetések és viták folynak.[7] Ezekben a vitákban a legkülönfélébb emberek eszmecseréi játszódhatnak le. A diskurzusok természetesen lehetnek lokális, azaz helyi, nemzeti, de globális jellegűek is. A globális vitákban való részvételnek a technikai felszereltségen túl elengedhetetlen a feltétele az idegen nyelvek (elsősorban angol) ismerete, mely terén Magyarország még mutat némi hiányosságot,[8] ám bizalmunkat abba a fiatalabb generációba kell helyeznünk, akik a kilencvenes évek után kerültek az iskolapadba, hiszen ők már másfajta szemlélettel állnak az idegen nyelv elsajátításához.