Szörflecke haladóknak

 Az „Első Hálózat” lényege az volt, hogy megvalósítsák a számítógépek összekapcsolódását.[1] Világviszonylatban a web létezésének kezdeti néhány évében nem volt hiány felfelé ívelő görbékben, szépen nőtt a felhasználók köre. Magyarországot az internet gerjesztette forradalmi láng mondhatni csak megperzselte, hiszen a hazai felhasználók száma 1997 második felére sem ütötte meg a 600 ezer főt.[2] Az alacsony szám vélhetően azzal is magyarázható, hogy a háztartások az erre alkalmas technológiai felszereltséggel, így a számítógéppel nem, vagy csak igen alacsony számban rendelkeztek.

A  web kezdeti szakaszában a használat jellege a maihoz viszonyítva eltérő volt. Az első néhány évben 45 millió ember használta a hálót a világon, akik körében már ekkor is megfigyelhető volt az egyéni tartalom létrehozása, ugyanis 1996-ra már 250.000 olyan oldal létezett, melyen a felhasználók tették közre saját munkáikat, gondolataikat.[3] Világviszonylatban szemlélve, tehát már ekkor is feltűntek a felhasználók által létrehozott tartalmak (user-generated-content), viszont ezek funkciójukat tekintve erősen alulmaradnak az internet más szereplőivel, elemeivel szemben. Az új digitális tér indulásával gyakorlatilag egy időben megkezdődött a korábban már létezett médiavállalkozások beszivárgása is. A világháló nyújtotta lehetőségeket Magyarországon főleg úgy kezelték, mint egyiket azon potenciális csatornák közül, melyeken az olvasót elérhetik. „Valahogy sokkal inkább újság-, vagy magazinszerű nálunk minden, saját tartalommal.”[4] Sorra alakultak a napilapokra épülő internetes hírportálok. Lényegében úgy tűnt, hogy az internet nem tud megszabadulni az elektronikus sajtó bélyegétől és funkciója kizárólag a tájékoztatásra korlátozódik. A webet többnyire csak olvasták az emberek és csak egy szűk kör volt, akik létrehozták a tartalmakat, az elektronikus újságírók valamint a PR- és marketingügynökségek alkalmazottai. A web 1.0 szakaszában nem volt tapasztalható lényegében az a fontos dolog, amiről az internetnek igazán szólnia kellene, hiányzott az interaktivitás. Persze léteztek fórumok, ahol az olvasó-felhasználók megvitattak egy-egy közéletben lejátszódott eseményt, vagy aktuális beszédtémákat, de az ilyen és ehhez hasonló fórumok is főleg az elektronikus sajtó köré rendeződtek. Emellett

A 2000-es év után sokan tették fel a kérdést a hálón és azon kívül, égtájtól és kontinenstől függetlenül. „Mi történt? Stagnál? Átmenetileg lelassult? Kipukkadt a lufi? Ennyi volt benne?”[5] Gazdasági téren az addigi töretlen, szépen felfelé ívelő statisztikai mutatókat produkáló internetfejlődés és internetterjedés területén 2001-re egy megtorpanás volt tapasztalható. Beköszöntött a B2R (Back to Reality), azaz a „vissza a valósághoz” szemlélete. Az internetpiac 1996-tól kezdődően a pezsgés és a világmegváltó jóslatok lázában égett, majd pár hónap leforgása alatt[6] szertefoszlott az álom és zuhanórepülés következett. Már nem nőtt oly dinamikusan az előfizetők és a felhasználók száma, ezért a tőkeerős hirdetők a vártnál kevesebb mértékben jelentek meg a láthatáron, mint ahogy azt az internetmédia-tulajdonosok várták. Mindenki elbizonytalanodott egy pillanatra és feltette magának a kérdést, hogy hova is tart egyáltalán ez az internetgépezet. A visszaesés eközben sorra szedte áldozatait, hetente mentek tönkre weboldal-tulajdonosok és internetes üzletek.

rgött a hazai internetes kereskedelem, de annak léte is megkérdőjelezhető volt. A  stagnálás „oka nem annyira az alacsony felhasználói létszám volt, mint inkább a működési modell költségessége, aminek bővülése ellen hatottak a fizetési nehézségek, vagy a szállítási, garanciális problémák.”[8] Az ok emellett a hazai elektronikus bankrendszer hiányosságaiban (bankkártyák elterjedésének hiánya), a vásárlók tájékozatlanságában és a maga az internetes vásárlás körüli bizalmatlanságban is keresendő. Felmerült a kérdés, hogy mi adhat új lendületet az egész internetvilágnak, mi az amitől új erőre kaphat az online élet?

A korai web igazi sikerének komoly hátráltató tényezői voltak, melyek gátat szabtak a terjedésnek, ezáltal visszavetve az emberek aktivitását az internettel kapcsolatban.

 Az egyéni, személyes félelmeken túl, – hogy az internet betör az emberek privát szférájába – komoly problémát jelentettek, az „egyirányú weboldalak”, melyek már alapvetően csak alacsony interaktivitásra adtak lehetőséget. Emellett a számítógép-kezelés ismeretének hiánya vagy az alacsony adatátviteli sebesség azaz a szélessáv hiánya mind-mind hátráltató tényezőkként sorolhatók fel. Ám ezek a problémák az idő múlásával és egy új generáció beköszöntésével megszűnni látszanak.[9]

A Tim Berners-Lee által megálmodott internet eredeti eszméje sem csupán az alapjáraton döcögő alacsony interaktivitású weblapok voltak, melyeket a felhasználók csupán olvasnak, vagy esetleg online vásárlást bonyolítanak rajta. Tulajdonképpen az elmúlt pár évre értünk el ahhoz a korszakhoz, ami az internet valós ideájához közelít, azaz a felhasználók részessége a web tartalmának előállításában, ezáltal téve interaktívvá azt. Már nem csupán egy szűk kör kiváltsága eldönteni, hogy mi kerüljön fel a világhálóra. A korábban privilégiumnak számító döntés meghozatala mára már bevett szokásává vált a felhasználóknak is. Az új korszak neve, egész egyszerűen ez: Web 2.0.