HTML

Szörflecke haladóknak

Az információs társadalomban rejlő lehetőségek Magyarországon a nemzetközi trendek viszonylatában. Írja és szerkeszti: Radics Ferenc ezekiel@freemail.hu

Friss topikok

Linkblog

2009.03.31. 19:01 A Hídavató

Hova fordítják fejüket a nézők?

 A YouTube nézettségi mutatói alapján (71 millió) az amerikai televíziós társaságok nézőszámával vetekszik. A videómegosztás Magyarországon is mindenképpen innovatív dolognak bizonyul, mely egyfajta átrendeződést eredményezhet a médiaiparban.  Ez egyrészt azzal igazolható, hogy már itthon is megjelentek a YouTube-hoz hasonló oldalak, így a videa.hu, videoplayer.hu valamint a Videobomb. Az utóbbi 2006.  július 15-én elsőként kezdte meg működését a hazai piacon a Blogter Kft. irányításával, melyet 2007 februárjában az Index Zrt. (index.hu) vásárolt meg, a szolgáltatás üzemeltetését azonban továbbra is a Blogter végzi. Az átrendeződés további jelei közé sorolhatóak azon felmérések eredményei is, melyek arról árulkodnak, hogy ugyanannyi fogyasztó internetezik, mint ahányan tévéznek napközben, főműsoridőn kívül.[1] A már korábban tárgyalt Y-generáció számára alacsonynak mondható az a hajlandóság, amivel az interneten kívüli médiumokhoz viszonyulnak. A Videobombot naponta már 100-120 ezren látogatják, míg a YouTube-ra hazánkból 300-500 ezer néző kíváncsi nap, mint nap.[2]



[1]Miskolczy Csaba: Free TV, a televízió felszabadítása avagy internet kontra televízió,(Akti Füzetek 32. 2008. október), Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, 2008, Budapest, 13.

[2] Miskolczy Csaba: Free TV, a televízió felszabadítása avagy internet kontra televízió,(Akti Füzetek 32. 2008. október), Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, 2008, Budapest, 13.

Szólj hozzá!


2009.03.16. 12:29 A Hídavató

Barátok közt legyen szólva, Győzike meg Mónika felkötheti a gatyáját

 1989-ben, az internet kialakulásának fináléjában Kevin Kelly (később a Wired magazin főszerkesztője) meghívást kapott az ABC tévétársaság egyik műsorába, ahol az internet jövőjéről érdeklődtek tőle. Kelly válaszában utalt a felhasználók kreativitásában és alkotókészségében rejlő jövőbeni lehetőségekre, melyet Tim Berners-Lee korábban már megfogalmazott. Stepehen Weisswasser, az ABC műsorvezetője a feleletet kritikusan fogadta és erősen szuggesztálta a beszélgetésben, hogy a passzív fogyasztókat még az internet segítségével sem lehet rábírni majd arra, hogy aktív cselekvőkké váljanak. Weisswasser jóslata óta eltelt közel húsz év, mely úgy tűnik mégis Kevin Kelly-t igazolta. Ha az ABC 1948-as fennállása óta a nap 24 órájában mindhárom csatornáján folyamatosan műsorát sugározza, akkor az 1,5 millió óra adásidőt jelentett volna. A YouTube-nak és felhasználóinak egy ilyen hatalmas mennyiségű tartalom előállítására mindösszesen csupán hónapra van szüksége.[1] Arra a kérdésre, hogy miért használjuk, azaz miért nézzük és töltjük fel videóinkat a YouTube-ra oly nagy számban, Wesch és kutatócsoportja (Digital Ethnograpy Group) stílszerűen egy videóösszeállítással[2] válaszol. Ebből kiderül, hogy az indokok egyének szerint igen eltérőek, néha egymással teljesen ellentétesek. Legjellemzőbbek, a valóságtól való menekülés, a YouTube-függőség, a hírnév szerzése, az oldal valóságos jellege, unaloműzés, kreativitás, önkifejezés, kedvtelés, segítség kérése, vagy egyszerűen a tapasztalatok megosztása.



[1] Michael Wesch 2008. június 23-án a Library of  Congress-ben tartott, An antropological introduction to YouTube című előadása alapján. Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=TPAO-lZ4_hU (Utolsó letöltés: 2008. 11. 09.)

[2] Reasons ’Why we Tube?’ Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=HmnZaSIulZU (Utolsó letöltés: 2008. 11. 09.)

Szólj hozzá!


2009.03.11. 11:23 A Hídavató

(Kon)Current

 A Current TV és a felhasználók által készített, az interneten terjeszthető videók nem azonosak a professzionális videotartalmakkal, viszont a nézők tömegesen és egyre aktívabban videóznak az interneten is. Elég csak arra gondolni, hogy a Google.hu kereső legnépszerűbb kifejezései közt szerepeltek 2007-ben a YouTube, az iWiW és a Vatera szavak. Ságvári Bence szociológus szerint ez az eredmény alátámasztja azt, mi szerint nem csak a fiatalok, de az összes internetező körében elterjedtek a felhasználók által létrehozott tartalmak, az aktív felhasználási formák illetve a közösségi hálózatok.[1] „A 2005-től kialakult internetes videó-megosztó formátumok újfajta és minden eddiginél veszélyesebb kihívójává váltak a televíziózásnak.”[2] A jelenség már nemzetközi szinten azonosított és külön megnevezéssel is rendelkezik, úgy hívják: Free TV műfaj.

A videó-megosztás az elmúlt évek egyik legsikeresebb internetes formátumává vált. Ennek első lépése az volt, mikor Steve Chan és Chad Hurley 2005 májusában megalapították a YouTube-ot. A YouTube létrehozásának alapját az szolgáltatta, hogy a 2000-es évek második felére divatba jött a vicces és emlékezetes képek, videók online formában történő visszakeresése és újbóli megtekintése. A felhasználók kezdetben e-mailen küldözgették egymásnak ezeket a tartalmakat. Míg a képek esetében általában minden rendben ment a kézbesítés terén, a videók méretük miatt már nehézkesen értek célba, ugyanis sokszor fennakadtak a levelező hálózatok szűrőin azok áteresztő kapacitása miatt. Steve Chen és Chad Hurley ezen probléma megoldására hozták létre oldalukat a YouTube-ot. Ez egy olyan videó-megosztó, ahol a felhasználók rövidebb videoklippeket, kisfilmeket, videorészleteket tölthetnek fel és publikálhatnak. A web 2.0 alapján ezek a tartalmak közösségi tartalommá válnak, ugyanis a publikáló megoszthatja videoját, hogy az mások számára is kommentelhetővé és megtekinthetővé váljon.[3]

Az oldal indulása óta eltelt három évben rendkívüli népszerűséget vívott ki. Michael Wesch a KSU (Kansas State University) kultúrantropológia professzorának kutatatási adataiból[4] kiderül, hogy 2008. március 17-ig az oldalra feltöltött videók száma 78,3 millió, mely szám napról napra 150 ezerrel folyamatosan nő. Ha arra vállalkoznánk, hogy végignézzük az összes feltöltött tartalmat, akkor nem kevesebb, mint 413,3 évre lenne szükségünk. Wesch kutatásaiból továbbá az is kiderül, hogy az oldal szerte a világon ismert és használt, ugyanis a legkülönfélébb országokból érkeznek feltöltések. A legaktívabb feltöltőnek az Egyesült Államok internetezői bizonyulnak, hiszen a videók 34,5%-a származik tőlük. A videókat Wesch kategorizálja is. Ebből kiderül, hogy a YouTube-on az erotikus- és pornográf tartalmakon kívül (ugyanis az oldal tiltja az ilyen tartalmak publikálását) minden más megtalálható, ami egy kábeltelevíziós előfizetés tematikájában előfordulhat. A hírvideóktól kezdve a zenei klippeken keresztül a sport-, illetve a tudományos oktatófilmekig. Persze ezen tartalmaknak túlnyomó része, 80,3%-a nem professzionális, ugyanis a felhasználók által készített un. user-generated-content, viszont mégis nagy népszerűségnek örvendenek.



[1] Ságvári Bence, Az IT-generáció, Információs Társadalom – és Hálózatkutató Központ, 7. Forrás: www.ithaka.hu/index.php?name=OE-DocManager&file=download&id=2911&keret=N&showheader=N (Utolsó letöltés: 2008. 11.05.)

[2] Miskolczy Csaba: Free TV, a televízió felszabadítása avagy internet kontra televízió,(Akti Füzetek 32. 2008. október), Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, 2008, Budapest, 6.

[3] Miskolczy Csaba: Free TV, a televízió felszabadítása avagy internet kontra televízió,(Akti Füzetek 32. 2008. október), Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, 2008, Budapest, 7.

[4] Wesch, Michael: Youtube Statistics, Digital Ethnography, 2008. 03. 18. Forrás: http://mediatedcultures.net/ksudigg/?p=163 (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

Szólj hozzá!


2009.03.04. 20:40 A Hídavató

Egy korszak vége, avagy így megy nyugdíjba a hagyományos média

 Egy 2000-es évek elején keletkezett magyar tanulmány szerzői felteszik a kérdést, hogy valójában tömegmédiumnak számít –e az internet?[1] Szerintük ha az internet felhasználóinak számát vesszük alapul, akkor a válaszra mindenképpen igennel kell felelnünk. Ezt a választ azonban rögtön el is vitatják, mert pusztán a széles közönség elérését a mindenkori hagyományos média esetében is csak szükséges, de nem elégséges feltételnek tartják. Tömegmédiumok esetében egyfajta hétköznapi beszédtémát meghatározó hatást is feltététeznek, míg „az internet esetében ugyanakkor nagyon erős a szelektív hatás: mindenki oda megy és azt néz a cybertérben, ahová és amit akar.”[2] Ha már az efféle szelektív hatásnál járunk, említsük meg, hogy a televízió kapcsán is tapasztalható ez, amióta elterjedtek a távirányítóval vezérelhető televíziókészülék és megjelentek a kábeltelevízión közvetített (tematikus) csatornák. Emiatt joggal tehetjük fel a kérdést: „Létezik –e ma valójában tömegmédia?” Ha a tömegmédia jelenben betöltött egzisztenciáját vonjuk kétségbe, akkor viszont arra is választ kell keresnünk, hogy az elkövetkezendőkben mi válik – a korábban említett két feltételnek megfelelő módon – tömegmédiává, vagy beszélhetünk –e még a későbbiekben tömegmédiáról? Szintén a 2000. év környékén az információs társadalom és az internet kutatásával foglalkozó Pippa Norris „Who Surfs? New Technology, Old Voters and Virtual Democracy” című cikkében arra a megállapításra jutott, hogy az internetezők nagy hányada egyelőre inkább a hagyományos médiumok online honlapjait látogatják szívesebben, mint a kizárólag online formában létező oldalakat.[3]  Ennek fényében tehát még nem beszélhettünk olyan átütő jellegű független médiumról, melyet a fogyasztók a televíziós vagy nyomtatott sajtós behatás nélkül magukénak érezhettek volna. Ekkor még nem, vagy csak elenyésző szinten volt jellemző az olyan oldalak elterjedtsége, amik az individuumokat online közösségekbe szervezték volna.

Ám a 2000-es évek közepe óta viszont egyre dinamikusabban terjednek az online baráti kapcsolatok fenntartását és létesítését elősegítő közösségi hálózatok oldalai. Ilyen az Amerikából indult Myspace.com is, melynek regisztrált felhasználói köre már százmillió feletti és ez a szám elképesztő módon, hetente átlagosan újabb félmillióval[4] nő. Az oldal jellegzetessége és sikerének egyik titka értékteremtő erejében rejlik, amit a felhasználók gondolatai, kapcsolatai, és egyénisége eredményez. Ez teszi naggyá az ilyen és az ehhez hasonló, tömeges együttműködésen alapuló oldalakat, fejlesztéseket, így pl. a Wikipediát illetve a (később bővebben kifejtett) YouTube-ot, vagy a már tárgyalt Linuxot is. Ahogy a hétköznapi életben is folyamatosan új ismeretségekre teszünk szert, kommunikálunk egymással, úgy élhetjük meg nap, mint nap ugyanezt a közösségi oldalak egyikén is. Ezek az oldalak már eljutottak egy olyan fejlettségi szintre, hogy a felhasználók nemcsak mások adatai és fényképei közt tudnak böngészni, hanem a tagok egymás hírösszefoglalóit (blogok) vagy videotartalmait (vlogok, kisvideok) is egyre nagyobb érdeklődéssel fürkészik.

Ugyanakkor az internet módot nyitott arra, hogy a híreket a tévében ezentúl ne csak passzív nézőként éljük meg, hanem már szerkeszthessük is őket. Ehhez elég ha fogunk egy kamerát és használjuk egyikét azon digitális vágó-szoftvereknek, melyet már korábban, nyílt forráskód segítségével a tömeges együttműködés gyártott. Ezt percek alatt letölthetjük és üzembe helyezhetünk saját „otthoni stúdiónk” számítógépén és már indulhat is az adás gyártása. Még működési engedélyért sem kell kilincselnünk és kihagyhatjuk azt az arcpirongató fejezetet is, melyben a reklámozókat és befektetőket kell meggyőznünk arról, hogy nálunk érdemes pénzét elköltenie. Amennyiben jó amit készítünk, azaz nagy nézettségnek örvend, előbb utóbb ők fognak megkeresni. A Current TV csatorna kábelen és műholdról is fogható műsorait gyakorlatilag teljes egészében amatőr, önjelölt tévések készítik. A szabványos formátumban elkészített anyagokat azután interneten a csatornának továbbítják, ahonnan pedig adásba kerül. Az alkotói munka semmiféle honoráriummal nem jár (bár remek referenciát nyújt), az alkotások mégis kimagaslóak, sőt egy-egy nagy költségvetéssel működő televíziós társaság műsorkínálatával összehasonlítva elgondolkodtató is. A példázat, hogy bárki lehet műsorkészítő, gyártásvezető, rendező már elővetíti azt a hosszú távú társadalmi hatását a jelenségnek, hogy „az indiai, a kínai, a brazil vagy a kelet-európai blokk feltörekvő országaiban élő fiatalok is egyenlő esélyekkel indulhatnak a globális világgazdaságban. Olyan lehetőségeik vannak, amelyekről szüleik annak idején csak álmodozhattak.”[5]

 


[1] Dessewffy- Dányi: A beomló idő és a technológia szövedéke, Médiakutató, 2002/ősz, Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_03_osz/03_beomlo_ido/03.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

 

[2] Dessewffy- Dányi: A beomló idő és a technológia szövedéke, Médiakutató, 2002/ősz, Forás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_03_osz/03_beomlo_ido/03.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[3] Uo.

[4] Tapscott, Don – Williams, Williams D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 21.

[5] Tapscott, Don – Williams, Williams D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 24. oldal

Szólj hozzá!


2009.03.02. 16:46 A Hídavató

Bemegy a pofa a kocsmába... Az internet meg a zeneipar találkozása

 Az 1989-ben, Oxfordban alakult brit könnyűzenei együttes, a Radiohead tagjai minden bizonnyal magasabb motivációs hajlandósággal bírnak, mint az ex-microsoftos vezérigazgató. A banda 2007. október 10-én megjelent új albumával meg sem várta, hogy rajongóik elérhetővé tegyék és önkényesen a „közvagyon részévé” minősítsék a lemez dalait, maguk a tagok lépték meg ezt. Az In Rainbows című albumhoz kizárólag internetes letöltés útján, a zenekar oldalán lehet hozzáférni. Ami a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy a fizetési rendszer a becsületkassza (pay what you like) alapján működik. A rajongók döntik el mennyit szándékoznak fizetni a lemezért. Ha semmit, akkor a zéró összeget jelölik be és indulhat a letöltés. Doug Litchman az UCLA (University of California, Los Angeles) jogprofesszora, a szellemi alkotások jogának szakértője szerint a Radiohead kísérlete kétélű fegyverként is működhet. Aggodalmainak alapja az, hogy az együttes nagyvonalú gesztusa redukálja majd a rajongók gátlásait, akik más letöltési forrásokat is igénybe vesznek (BitTorrent), hogy hozzájussanak a lemezhez.[1] A számok Litchman félelmeit igazolják, ugyanis a mű megjelenését követő napokban félmillió illegális – torrent – helyről származó letöltés ment végbe és 1,2 millió volt a legális letöltések száma.[2] Ám a kísérlet az albumot olyan sikeressé és populárissá tette, hogy mikor az később cd-n is megjelent, a fizetős lemezboltok polcairól 1,75 millió kelt el belőle. Ezzel felkerült az eladási top listákra, valamint 3 hónapig vezette a brit és az amerikai zenei toplistákat.[3] A Radiohead talán azt látta be, hogy az illegális letöltéseknek sem így, sem úgy nem lehet gátat szabni. A kísérlet mindenképpen eredményesnek és megfontolandónak mutatkozik a jövő zeneipara számára.

Az internetes generáció – az Y-generáció és a még fiatalabbak – mely a kreatív közvagyon (creative commons) ismeretében és ennek szolgáltatásait (ki)használva nőnek fel, olyan tényezőt jelentenek, mellyel a jelenlegi világcégek és médiavállalkozások tulajdonosainak egyre inkább számolniuk kell. Akik előrelátók, már elkezdték a barátkozást a társadalom új kategóriájával, a felhasználókkal. A médiacégek többsége nem úgy tűnik, mint akit túlzottan érdekelne ez az igenis valós probléma. A nagy filmgyártó- és disztribútorcégek megpróbálnak fellépni az online kezdeményezésekkel szemben, mondván, hogy az ő esetükben nagymértékű tartalomlopás történik a népszerű „torrentezés” miatt. A televízió esetében már nem hallhatunk ilyen panaszokat, ugyanis az önszerveződő közösségek saját tartalmakat hoznak létre és osztanak meg egymással. A közösség tagjait már nem a média ezer csapján keresztül ömlő „sztáráradat” érdekli. Inkább elzárják a csapot, lekapcsolják a tévét, hogy helyette közösségi oldalakat böngésszenek, (Facebook.com, MySpace.com) új barátságokat kössenek, beszélgessenek, tehát virtuális közösségi életet éljenek. Ha a dolgokat ebből a megközelítésből szemléljük, akkor rögtön kitűnik, hogy a hagyományos értelemben vett médiától „mindez több órányi hasznos médiafogyasztási időt vesz el, immár a közösségi hálók javára.”[4] Ez az elsődleges súrlódási pontja annak a krízisnek, melyet „képernyők harcának”[5] neveznek.

 


[1] Greenberg, Andy: Free? Steel It Anyway, 2007. 10. 16. Forbes Online, Forrás: http://www.forbes.com/2007/10/16/radiohead-download-piracy-tech-internet-cx_ag_1016techradiohead.html

[2] Uo.

[3] Exclusive: Warner Chappell reveals Radiohead  ’In Rainbows’ pot of gold, The Music Alley Weblog, Forrás: http://musically.com/blog/2008/10/15/exclusive-warner-chappell-reveals-radioheads-in-rainbows-pot-of-gold/ (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[4] Miskolczy Csaba: Képernyők (h)arca, HVG Kiadó Zrt., 2008, Budapest, 31.

[5] Uo.

Szólj hozzá!


2009.03.01. 00:11 A Hídavató

A hálózat kreatívvá tesz

 A lemez- és könyvkiadók, a filmforgalmazók, a szoftvergyártók és a televíziós csatornák úgy tűnik a web által hajtott mókuskerékbe kerültek bele. Eltérőek a vélemények arról, hogy ezen iparágak mágnásai meddig tudják még tartani a lépést az infokommunikációs eszközök terjedése következtében kialakult gyorsuló tempóval. Nem vitás, hogy zene gyártására, új dallamokra mindig lesz igény, csakúgy, mint a televíziós háttérműsorokra és hírösszefoglalókra is. A kérdés az, hogy fognak –e még ezek után is hatalmas sajtómogulok állni a média, a szoftvertechnológia vagy éppen a szórakoztatóipar és a zeneipar mögött? Sok befutott és sikeres cégvezető, mint Bill Gates, a Microsoft volt vezérigazgatója is arról beszél, hogy nem maradt semmi, ami motiválná őket, mert „az emberek tudásukat egyesítve olyan ingyenes termékeket tudnak együtt létrehozni, melyek már felveszik a versenyt a profitorientált piacok kínálatával.”[1] Gates arról a létező dologról beszél, melyet kreatív közvagyon (creative commons) névvel illetnek és célja pontosan azoknak a hálózati szinten létrehozott legálisan felhasználható tudományos és kulturális tartalmak összegyűjtése és mindenki számára elérhetővé tétele. A zeneiparban már folynak azok a kísérletek, melyek ezt a modellt próbálják meghonosítani.



[1] Tapscott, Don – Williams, Williams D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 24.kr

Szólj hozzá!


2009.02.27. 16:35 A Hídavató

Y-generáció. Bevándorlók, és bennszülöttek társadalma

 Az internet kultúrájának kialakulásával párhuzamosan egy új generáció születésének is tanúi lehettünk. Sokan sokféle módon nevezik a fiatalok ezen generációját: milleniumiak, ezredfordulósok, internet nemzedék, monitornemzedék. Megnevezésükre használt legelterjedtebb terminusok talán az Y-generáció, illetve Y-nemzedék. A kérdésre, hogy „Kik ők valójában?” talán azt a pontosító választ adhatjuk, hogy azon fiatalok sokasága, akik 1981 után születtek, így már nagyban érintették őket azon szocializációs hatások, melyeket a információs technológia és az internet vitt véghez. Magabiztosan kezelik a számítógépet, az interneten éppoly határozottan képesek tájékozódni, akár lakóvárosukban. A világháló központi szerepet tölt be életükben, sőt elsődleges információforrásuknak is azt választják. „Még pizsamában megnézik, mi a helyzet valamelyik kapcsolati hálón, hányan szóltak hozzá az előző napi blogbejegyzéshez, milyen idő várható délután, mi lesz este a tévében, mit adnak a mozik, egyáltalán érdemes-e kimozdulni a monitor elől.”[1] Mivel számukra az internet ilyen fontos szereppel bír, ezért nagy az esélye annak is, hogy ők lesznek azok is, akik meghonosítják majd a társadalomban a maroktelefon keresztüli mobilinternet használatát is.

Az új generációt számának és szokásainak tekintetében nem szabad lebecsülnünk. A tengerentúlon már egy évtizede erősen fokuszálnak és nagy figyelmet szentelnek elemzésükre, szokásaik minél pontosabb feltérképezésére. Számuk az USA-ban 60 millióra tehető,[2] mely szám világszerte szintén hasonlóan jelentősnek mondható, mellyel mind a politikának, mind a gazdaságnak előbb-utóbb (és már jelenleg is) számolnia kell. Magyarországon számuk szintén nem elhanyagolható az összlakossághoz mérten, hiszen már másfél millióan[3] vannak. A 2008-as Internet Hungary Konferencia tematikájában szintén fő szerephez jutottak. Ez a nemzedék már az interneten tájékozódik, ott jut információkhoz a megvásárolni kívánt termékről vagy nagy eséllyel már maga a vásárlás tranzakciója is e virtuális térben történik. Emellett a közéletről, így a politikai eseményekről, ezzel kapcsolatos véleményekről szintén itt szerez tudomást. Rájuk jellemző továbbá az is, hogy nem elégszenek meg egyetlen forrással, több helyről szedik össze az információkat. Fontos, hogy ők azok, akik az elsők, akik a web 2.0 szellemében nőttek fel, ami gondolkodásmódjukat, igényeiket alapvetően határozza meg. Az ide tartozó fiatalok és főleg a tinédzserek már nem légszenek meg a passzív médiafogyasztással, ahogy az a web 1.0 esetében volt tapasztalható. Olyan platformok után vágynak, ahol ők maguk csinálhatnak, alkothatnak[4] valamit. Csermely Ákos az Internet Hungary szervezője egy vele készített interjúban olyan tényezőkre hívta fel a figyelmet, melyek az unalmas statisztikai számadatokon túl, nagy valószínűséggel izgalmas jövőbeni változásokat fognak generálni mind a magán, mind a közszféra tekintetében. Az Y-nemzedék elég nagy része 2010-ben fog első választóként a szavazóurnák elé járulni. Csermely szerint „ezeket a srácokat kizárólag a világhálón keresztül lehet elérni, az egyéb platformokat nem használják vagy nem is ismerik.”[5] Ennek tudatában a piaci platformokról sem szabad megfeledkeznünk. Az internetes kereskedelem, az online árusítás a jövőben mindenképpen kiküszöbölhetetlen[6] tényezőjévé válik az áruk forgalmazásának.

Úgy néz ki az Y-generációra hárul az a feladat, hogy a velük együtt kifejlődött fogyasztói szokásokon túl a politikai közélet reformjában is letegyék névjegyüket. Az előző fejezetben felvázolt forgatókönyvek – közvetlen demokrácia, elektronikus szavazás, szolgáltató állam…– valamelyike az ő nyomásuk hatására juthat érvényre. Ezen nemzedék e-kormányzással kapcsolatos gondolkodásmódjára mindenesetre az nagy befolyásolhatja lehet, hogy egyenes adásban, még fogékony gyermekként vagy fiatalként élhették át, mikor a NASA asztronautája, Leroy Chiao 2004. november 2-án egy űrállomásról interneten keresztül adta le voksát az amerikai elnökválasztáson.[7] A gyakorlat életképességét az is mutatja, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztások alkalmával ugyanez ismét lejátszódott. Ez alkalommal már két asztronauta Mike Fincke és Greg Chamitoff élhet választói jogával a földtől 220 mérföldre lévő nemzetközi űrállomáson az internet közvetítésének segítségével.[8]

A politikai téren elsődleges fontossággal bíró adatbázis építés meghatározó közegévé mára az internet vált. Ezért Barack Obama 2008-as elnökválasztási kampányában soha nem tapasztalt hangsúlyt fektetett éppen erre. Elsődleges célcsoportként így az Y generációt választotta. E nemzedék tagjai tehát a 20-25 évesek azok, akikhez ilyen módon az elnök szólni kívánt, viszont mivel az internet az Egyesült Államokban széles körben elterjedt, ezen keresztül lényegében az egész társadalomhoz szólni tudott. A 2008-as amerikai elnökválasztást ezért egyfajta hagyományos politizálás vs. kiberpolitika harcaként is értelmezhetjük, ahol a kiberpolitika igencsak leiskolázta a hagyományos modellt. Az új modell sikerességének jegyei már korábban, a kampány során is megmutatkoztak. Míg McCain igaz rengeteg pénzt gyűjtött be az ipari és állami támogatásokból, addig Obama elállt az efféle pénzektől és kizárólag a szavazópolgárok pénztárcájára támaszkodott, akik szép számmal adakoztak is internetes banki- vagy PayPal számlájukról történő átutaláson keresztül. Igaz a 20-25 évesek körére inkább az apolitikusság a jellemző, ám ugyanakkor az is elmondható róluk, hogy technikaőrültek és nyitottak a közösségi hálózatokra, mely megint a demokrata elnökjelölt malmára hajtotta a vizet, ugyanis Obama internetes kampányának köszönhetően nagy népszerűségnek örvendett minden ilyen fórumon, így a blogokon is. Az Y-generáció az a nemzedék, aki az internetet már nem kizárólag információforrásként kezeli, hanem az interneten véleményformálóként is részt vesz, tehát aktorokként szociális hálózatok alkotói.[9] Ők már nagy figyelmet szentelnek a blogok világának is. Az Y-nemzedékről és hogy általában a választóknak ez a komoly számú csoportja hol kutat számára megbízható információk után minden bizonnyal hallhatott már korábban Hillary Clinton is, aki a 2008-as választásokra készülődve Peter Daou személyében saját blogtanácsadót szerződtetett. Daou feladata[10] arról szólt, hogy a korábban két ciklust first lady-ként eltöltő, majd demokrata elnökjelölt asszony üzeneteit terjessze a világháló blogolói közt.

A politikai életet várhatóan Magyarországon sem kerüli el a blog jelensége és ezzel együtt egyre inkább az internet felé is terjeszkedni fog a kampány. Egyes hazai politikai pártok ismert személyiségei eszméik és ötleteik népszerűsítésére már használják is ezt a lehetőséget, sőt a 2006-os parlamenti választások alkalmával már igen nagy számban bukkantak fel a kampánnyal kapcsolatos felhasználói tartalmak is az interneten.[11] Az amerikai példát szem előtt tartva összességében megállapítható, hogy az internet nem csupán egy részét képezi a politikai platformnak, hanem nyitott jellegéből adódóan egyúttal arra is nagy az esélye, hogy alapjaiban változtassa meg az állampolgárok hozzászólásának természetét a politika irányelveit tekintve, ezzel körvonalazva a demokrácia jövőbeni arculatát.[12] Emellett a blogvilág arra is rámutatott, „hogy professzionális tartalmakat megszégyenítő minőséget lehet produkálni – egy otthoni írósztalnál, pizsamában, valahol a hétköznapokban.”[13] Ha megvizsgáljuk az internet jelenlegi helyzetét, akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy a folyamat – aminek keretében pl. a blog berobbant az újságírásba – nem áll meg, hanem tovább halad az audió- és a vizuális média irányába.



[1] Dévényi István: Monitornemzedék, Heti Válasz/VIII/41: 46.

[2] Generation Y, BusinnessWeek Online, 1999. 02. 15. Forrás: http://www.businessweek.com/1999/99_07/b3616001.htm 

[3]Dévényi István: Monitornemzedék, Heti Válasz/VIII/41: 46. Forrás: http://hetiválasz.hu/cikk/0810/monitornemzedek

[5] Dévényi István: Monitornemzedék, Heti Válasz/VIII/41: 47. Forrás: http://hetiválasz.hu/cikk/0810/monitornemzedek

[6] Uo. 47

[7] Democracy in Orbit: Chiao vote in Space  NASA Online, Forrás: http://www.nasa.gov/vision/space/livinginspace/chiao_votes.html (Utolsó letöltés: 2008. 11.05.)

[8] Gaudin, Sharon: Astronauts Vote From Space, PC World, 2008. 11. 01. Forrás: http://www.pcworld.com/businesscenter/article/153178/astronauts_vote_from_space.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[9] Böszörményi Nagy Gergely 2008. 10. 30-án, a Hír TV Negyedik című műsorában tett hozzászólása alapján. Forrás: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=6823

[10] Bőgel György: Blogvilág, HVG Kiadó Zrt., 2006, Budapest, 33.

[11] Uo. 35.

[12] Stirland, Shara Lai: Democrats’ 2008 Party Platform Recognizes Growing Role Of Internet in Shaping Life, And Policy, Wired Blog, 2008. 09. 19. Forrás: http://blog.wired.com/27bstroke6/2008/08/democrats-2008.html

[13] Bőgel György: Blogvilág, HVG Kiadó Zrt., 2006, Budapest, 35.

1 komment


2009.02.26. 12:31 A Hídavató

E(z)-kormányzat, E(z)-demokrácia (lenne)

 „Milyen lenne, mondjuk, egy nyílt forrású kormányzat? Vajon jobb döntések születnének egy sokkal szélesebb és reprezentatívabb testület tudása alapján?”[1] Teszik fel a kérdést Don Tapscott és Anthony D. Williams a New Paradigm vállalat két kulcsfontosságú személye, akik a technológia fejlődésének szerepét kutatják olyan szempontok alapján, mint a termelékenység, az üzleti dizájn, hatásosság és versenyképesség. Szerintük – az Internet generálta – egyenrangúak közti együttműködés bizonyos feladatok esetében hatásosabb tud lenni a hierarchikus irányításnál. Ezért merik joggal feltenni a fentebb idézett két kérdést, mely alapján elgondolkodhatunk azon, hogy milyen új és érdemi változásokat hozhat az interaktivitás ilyen fokú lehetősége?

Hogy hoz –e új modellt az e-demokrácia, ez sok fórumon vitatott és kutatott terület. Varga Csaba[2] szociológus szerint a demokrácia eszményének intézményesülése minden korban megfigyelhető, ám hogy az adott korra jellemző intézményesülés mennyiben felel meg a nép igényeinek az már kérdéses. Az igények gyakran csak a társadalmi tudattalanban léteznek. Varga jóslatában az áll, hogy az új technológiai lehetőségek és az Internet együttes kompozíciója megújulást hozhat a demokrácia mezején is. „…a huszadik század kvázi-tömegdemokráciája, vagy kvantitatív demokráciája után talán az első kvalitatív demokrácia típus születhet meg.”[3] Sajó András[4] is azt a kérdést feszegeti, hogy milyen kilátások előtt áll az Internet által közvetített e-demokrácia? Mivel a telekommunikációs eszközök a 21. században széles körben elterjedtek egyes szaklapok és szakértők érdekes jövőképek jóslatait vázolták fel már 10-12 évvel ezelőtt. Ezek megvalósulásai természetesen földrajzilag eltérő ütemben, és eredménnyel, de úgy tűnik jelenleg is folynak, hiszen a korábban említett brazil, vagy malajziai informatikai infrastrukturális fejlesztések példái is ezt támasztják alá. Mikor fog bekövetkezni tehát az e-kormányzat szülte e-demokrácia megvalósulása és annak olajozott működése? Vagy milyen mértékben fog behatást gyakorolni a technika a közszférára és a politikai rendszerekre?

Lehetséges, hogy a magánszektor és az üzleti szféra után a közszférából és a politikából is a neki megfelelő részét követeli az Internet. A The Economist, a nemzetközi színvonalú politikai és üzleti hetilap már 1996. december 26-án megjelent számának egyik cikkében a jelenlegi, a világon egyik legelterjedtebb kormányzati rendszernek, a képviseleti demokráciának a jövőbeni esélyeit latolgatja az internet fényében. A szakírók egy új társadalmi rendszer lehetséges új demokrácia iránti igényeit tárják elénk, ahol a képviseleti demokráciáról az igények fokozatosan áthelyeződnek az elektronikus köztársaságra. „’…ami viszonylag jól működött a XIX. században, az nem fog működni a XXI-ben. Gyermekeink a közvetlen demokráciát hatékonyabbnak és demokratikusabbnak találhatják, mint a képviseleti típusút.’”[5] Közvetlen népi hatalomgyakorlásra már volt példa a történelemben, hiszen az ókori Athén éppen erre szolgáltat klasszikus példát. Athénban szinte minden közügy az arra jogosult (polgárjoggal rendelkező) polgár megvitatásával került döntésre.

Az online, közvetlen demokráciát a ma ismert kormányzati demokráciák viszont – érthető okokból – nem támogatják. Amíg hiányzik a megfelelő hatáskörrel és támogatottsággal bíró politikai aktor, aki érdekelt lenne a fontos állami döntéseknek az internetes népszavazás általi meghozatalában, addig nem valószínű, hogy csupán a technikai fejlesztések hatására kialakul a modern közvetlen demokrácia. Tehát a mindenkori politikai elit egyelőre úgy tűnik, nem mutat túlzott hajlandóságot, hogy lemondjon a „számára megszokott és kedvező rendszerről a közvetlen demokrácia javára.”[6] Vajon  a demokrácia számára szükségesek a tekintélyt megalapozó csúcspolitikusok? Őket nem lehet egyszerűen kihagyni a forgatókönyvből? Lehet, hogy a tekintélyt formába öntő csúcspolitikusoknak jelenleg még van létjogosultságuk, de azzal már mindenképpen számolniuk kell, hogy a társadalom – az internet által – ugyanúgy képes intézményesíteni a csúcsvezetővel szembeni tekintélyét, így Varga Csaba szerint a politikai döntések meghozatala terén is mindenképpen számíthatunk egyfajta minőségi változásra.[7] A politikai rendszereknek mostantól erősen számolniuk kell ezzel a fajta új, közösségi mechanizmus gerjesztette erővel. A MySpace mellett a Facebook a másik, nemzetközileg legelterjedtebb online közösségi oldal. Nem is gondolnánk, de egy-egy ilyen közösségi portál az intézményesülés melegágyaként is funkcionálhat. A Facebook spanyol nyelvű verziójának indulásakor a kolumbiai felhasználók rögtön éltek a decentralizált médium kínálta lehetőségekkel és hadsereg ellenes tiltakozásuknak adtak hangot, továbbá hadsereg ellenes tüntetéseket is szerveztek e médiumon keresztül.[8] A példa jól mutatja, hogy még egy – a mi európai mércénkkel mért – fogyatékosabb jellegű demokráciában, ahol a hadsereg az egyik meghatározó belpolitikai erő, még ott is működhet a népakarat kinyilvánítása az internet segítségével. Ezáltal valószínűnek tartható, hogy a technika, az újfajta tudás- és kapcsolatrendszer képesek befolyásolni a képviseleti rendszer működését is.

A közvetlen e-demokrácia létjogosultságával azoknak is számolniuk kell, akik nézeteiktől vezérelve sokkal inkább szeretnének a képviseleti demokrácia útján tovább haladni és hagyományos módon meghozni a döntéseket. Ez a feltevés azért mondható valósnak, mert a nem formális akaratformálódás egyik meghatározó helyszínévé azok a közösségi fórumok váltak, melyek meghatározó módon befolyásolják a népakarat irányvonalait. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy mivel az információ korában az állampolgár egyre jobban informált, viszont informáltságát nem tudja érdemileg politikai befolyássá alakítani, felmerülhet benne a kérdés, miszerint „Minek a parlamenti képviselő, ha otthonról mi magunk mindent eldönthetünk?”[9]  Dányi Endre cikkében az információs kor ismert gondolkodóinak véleményét magyarázza. Úgy látja, Pierre Lévy és Nicolas Negroponte álláspontja egyaránt az, hogy a demokratikus intézményrendszer és az új demokratikus átalakulás, tehát a közvetlen demokrácia útjában csupán a technikai felszereltség áll. Ennek megvalósulásához pedig a teljes körű állampolgári internet-hozzáférésen túl nincs is igazán szükség másra.[10] Dányi kritikusan szemléli a két gondolkodó meglátásait és saját véleményét a Stephen Coleman által, a Nyílt Társadalom Intézet 2002-es budapesti konferenciáján tartott előadásán elhangzottakkal igazolja. Ez alapján a cyber-demokrácia nem a képviseleti demokrácia felváltását, hanem a jelenlegi demokrácia megerősödését jelenti, hiszen az állampolgárok „nem értenek a szakmai kérdésekhez, a politikához, vagy éppen nincs idejük és/vagy kedvük naponta többször szavazni, és így tovább.”[11] Ennek alapján az derülhet ki számunkra, hogy az információs technológiák jelentősége nem jár törvényszerűen együtt a közvetlen demokrácia kialakulásával. Az Internet azonban magában hordozza azokat a lehetőségeket, melyek a civil társadalom életét és intézményeit támogathatják, emellett javíthatják mind a befelé, mind a kifelé irányuló szervezeti kommunikációt. Ezáltal nyerhet új értelmet a civilek és politikusok közti, valamint a politikai pártok, politikai szervezetek egymás közti kommunikációja is.



[1] Tapscott, Don –Williams, Anthony D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 36.

[2] Varga Csaba társadalomelmélettel és társadalomfejlesztéssel foglalkozó szociológus, valamint a Stratégiakutató Intézet Kht. elnöke. Forrás: http://www.metaelmelet.hu/vargac.html (Utolsó letöltés: 2008. 10. 17.)

[3] Szarvas Zsolt: Hoz –e új demokrácia modellt az e-demokrácia, eDemokrácia Műhely, Forrás:  http://www.edemokracia.hu/about/pub10.php (Utolsó letöltés: 2008. 11. 03.)

[4] Sajó András alkotmányjogász, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozik, az ELTE, a Közép-Európai Egyetem, a University of Chicago, a Cardozo Law School és a New York University Law School tanára, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és az American Law Institute tagja. Forrás: http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredkezdet/sajo.htm (Utolsó letöltés: 2008. 11.03.)

[5]Sajó András: Internet-demokrácia?, in: Az elektronikus információszabadság, Majtényi László, Molnár Péter, Petri Lukács Ádám, Szabó Máté Dániel (szerk.), Eötvös Károly Intézet, 2005, Budapest, 336.

[6] Sajó András: Internet-demokrácia?, in: Az elektronikus információszabadság, Majtényi László, Molnár Péter, Petri Lukács Ádám, Szabó Máté Dániel (szerk.), Eötvös Károly Intézet, 2005, Budapest, 337.

[7] Szarvas Zsolt: Hoz –e új demokrácia modellt az e-demokrácia, eDemokrácia Műhely, Forrás:  http://www.edemokracia.hu/about/pub10.php (Utolsó letöltés: 2008. 11. 03.)

[8] Miskolczy Csaba: Képernyők (h)arca, HVG Kiadó Zrt., 2008, Budapest, 17.

[9]Sajó András: Internet-demokrácia?, in: Az elektronikus információszabadság, Majtényi László, Molnár Péter, Petri Lukács Ádám, Szabó Máté Dániel (szerk.), Eötvös Károly Intézet, 2005, Budapest, 337.

[10] Dányi Endre: A faliújság visszaszól, Médiakutató/2002/nyár, Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_02_nyar/02_faliujsag_visszaszol/02.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[11] Uo.

Szólj hozzá!


2009.02.25. 18:06 A Hídavató

Olasz (mi)csoda

 Lehet, hogy a kissé kényelmesnek vélt olaszoknak most mégis előnyére válhat eme tulajdonságuk. „Sziesztázás helyett kinek van kedve sorban állni a postán vagy a fogadóirodában?” Tehette fel magának a kérdést Silvio Berlusconi, mikor 2006 márciusában az általa vezetett olasz médiacég tesztelni kezdte a televíziós fogadást (t-betting).

            Néhány évvel ezelőtt, Olaszországban olyan kutatások kezdődtek, mely arra a kérdésre keresik a választ, hogy a műsorszóráson kívül mire használható még a digitális televízió? Talán pár évvel ezelőtt még lehetetlen volt elképzelni, mára már mégis létezik a televíziós közigazgatás fogalma. A digitális televízió hálózatán keresztül olyan televíziós közigazgatás épült ki, mely ügyfélbarát valamint az államot is fejlődő és fejlesztő színben tűnteti fel. A versenyképes állam koncepciója Olaszországban nem új keletű, ugyanis már az 1990-ben elfogadott közigazgatási eljárást szabályzó törvény ezt irányozta elő. Ennek kommunikációs vetülete csapódik le a 2000-ben elfogadott közigazgatási kommunikációs törvényben. A fejlesztés következő állomása 2004-ben történt, mikor az olasz állam pályázati úton hétmillió eurót osztott szét alacsony interaktivitású, de magas multimédiás fejlesztésekre. A minisztérium ezzel olyan alkalmazások fejlesztését támogatta, mely az elektronikus közigazgatás szolgáltatásait digitális földfelszíni terjesztéssel televízión keresztül is elérhetővé teszik. Ezek a un. t-government szolgáltatások, melyek a műsorhoz nem kapcsolódó közhasznú szolgáltatások. A pályázatok segítségével a Fondazioni Ugo Bordoni (FUB) alapítvány vezette fejlesztésekben – melyben a közszolgálati, állami, önkormányzati intézmények mellett vegyes tulajdonú vállalatok, magáncégek valamint közszolgálati és piaci alapon működő műsorszolgáltatók vesznek részt –, olyan szolgáltatások elérését teszik kényelmesebbé, melyet eddig az emberek csak munkaidőben és csak személyesen, esetleg telefonon keresztül (amennyiben a vonal nem volt foglalt) tudtak elérni.[1]

Digitális televízión keresztül történhet ezentúl a közüzemi számlák befizetése, bírságok, adók rendezése (t-befizetés), banki csekkek fedezetének ellenőrzése (t-rendezés), a népesség-nyilvántartó és az anyakönyvi hivatalhoz tartozó ügyintézés (t-ügyintézés). Az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés, tehát az időpontfoglalás egy orvosi vizsgálatra, saját kartonhoz való hozzáférés valamint ezúton még a háziorvos választása és cseréje is lehetővé válik (t-hozzáférés). Ezen a digitális rendszeren történő elérhetőség kiterjed továbbá az oktatásra is (t-oktatás), melynek keretében a regisztrált nézők otthonról, digitális tévén keresztül, aktívan vehetnek részt tanórákon, kérdezhetnek, válaszolhatnak, vizsgázhatnak és akár államilag elismert bizonyítványhoz juthatnak. Az FUB-projektek nem feledkeznek meg a munkaerőpiacról, munkakeresőkről sem (t-állásbörze), valamint megkönnyítik a rehabilitációs szolgáltatásokat igénylők dolgát is (t-lexia).[2] Nagy-Britanniában a t-állásbörze szintén a már működő gyakorlatok közé tartozik. Itt a háztartások mintegy 70 százaléka van felszerelve digitális televíziókészülékkel, amin keresztül az elhelyezkedni kívánók többszázezer állás közül választhatják ki a számukra legoptimálisabbakat. A televízión keresztüli álláskeresést nemcsak a kényelmes elérési út, de az állásoknak a kiválasztható szűrőkön történő szelektálása is (munkaórák száma, részmunka-, vagy teljes munkaidő, kereseti lehetőség…) vonzóvá teszi.[3] A digitális hálózaton keresztül elért oldalak kezeléséhez az ügyfélnek nincs szüksége másra, mint egy televízióra és egy távirányítóra. A t-governmenttel a lakosság internet által el nem ért részének is lehetősége nyílik, hogy bekapcsolódjon a digitális világba, ezáltal csökkentve a társadalmat megosztó digitális szakadékot.[4]

A digitális hálózatra kapcsolt televízióban, tehát a TV.2.0-ban nem csupán az elektronikus (banki, hivatali stb.) ügyintézésre és az elektronikus úton történő oktatásra nyílik mód. A TV.2.0 sokkal több, az internethez hasonló lehetőségeket rejt magában. Segítségével nappalink kitárulhat a rokonok, barátok ismerősök számára és újraéledhet a tévézés közös élménye. Az amerikai fejlesztésű CollaboraTV fejlesztése lehetővé teszi, hogy a nézők véleményezzék az általuk éppen megtekintett műsort. A néző a képernyő aljára pozícionált, hosszú csíkon elhelyezkedő szövegbuborékokba stilizált gesztusokkal ellátott (pl. szmájli) kommentárokat írhat, mindezt egy olyan rokonokból, barátokból, ismerősökből álló csoport tagjaként, akik korábban beleegyeztek a csoportképzésbe. Amikor a médiafogyasztó az igény szerinti médiafogyasztás mellett dönt, aktivizálhatja ezt a szolgáltatást, így a műsoron túl tájékozódhat arról is, hogy az adott csoport tagjai hogyan vélekednek az adott műsorról és ezekre természetesen maga is kommentárral felelhet. A ConnectTV, ami szintén a tévénézők közti egyidejű, horizontális kommunikációt kívánja fejleszteni, lehetőséget nyújtva arra is, hogy a térben egymástól távol lévő nézők videotartalmakat, fényképeket osszanak meg egymás és a csoport között. A tévékészülék azt is jelzi, hogy a csoport tagjai közül ki az, aki éppen a készülék előtt ül, és a közös tévézés és szöveges üzenet váltása mellett még akár webkamera segítségével történő hang és kép alapú videokommunikációra is lehetőség nyílik. Ezzel létrejön a térben távoli, valós idejű virtuális közösség. A fejlesztés az internetről jól ismert chatprogramok, videokapcsolatok (pl. Skype) televíziós környezetbe történő átültetése, mely elősegíti a társas kapcsolatok létrejöttét és fenntartását.[5]

A hivatali ügyek intézése és a térben távoli közösségi televíziózás mellett működik még az un. televíziós vásárlás intézménye is (t-shopping). Olasz televíziós társaságok valamint banknagyhatalmak invesztáltak a t-shopping tökéletesítésébe, azaz a Visa kártyával vagy Mastercard segítségével végrehajtott biztonságos, televízión keresztüli vásárlásba. Szintén hasonló bank-biztonságtechnikai elveken működik a Nagy Britanniában már üzemelő és az egyik legnépszerűbb szolgáltatás címének örvendő televíziós (sport)fogadás (t-betting).[6] Olaszországban is egyre inkább feltörekvő elem a t-betting, mely siker alapja minden bizonnyal az Angliához hasonló nagy múltú futballkultúrában gyökerezik.



[1] Jenei Ágnes: Táguló televízió,PrintXBudavár – Médiakutató Alapítvány, 2008, Budapest, 145.

[2] Uo. 151.

[3] Elektronikus közigazgatás éves jelentés 2007,ITTK, Budapest, 2007, 28. Forrás: www.ittk.hu/web/docs/ITTK_EKOZIG_2007.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[4] Jenei Ágnes: Táguló televízió,PrintXBudavár – Médiakutató Alapítvány, 2008, Budapest, 151.

[5] Uo. 1400.

[6] Jenei Ágnes: Táguló televízió,PrintXBudavár – Médiakutató Alapítvány, 2008, Budapest, 144.

1 komment


2009.02.23. 14:15 A Hídavató

...Pedig e-sorbanállásról senki nem hallott még. (Nem is fog.)

 „Az egyének, csoportok, térségek és nemzetek közötti kommunikációs lehetőségek ugrásszerű gyorsulása és bővülése az együttműködés új formáit és hatékonyságának jelentős növelését kínálja a gazdaságban éppúgy, mint a társadalmi és a közéletben. Ezáltal új társadalmi viszonyok, új kultúra és új lehetőségekkel bíró, új típusú ember alakul ki.”[1] Az új embertípusnak lehetősége nyílik, hogy hivatali ügyeit (e-ügyintézés) vagy a kikapcsolódásra szánt szabadidejét, esetleg munkáját az erre megfelelő technológiai berendezésen keresztül otthonából végezze. Az elektronikus ügyintézés elméletileg már néhány éve elérhető szolgáltatásként működik Magyarországon. A KSH 2006-os felméréséből kiderül, hogy az internetezők 18,7%-a él is az online ügyintézés nyújtotta lehetőségekkel és (legalább is első próbálkozásra) elektronikus úton közelíti meg a hivatalokat.[2] A felmérés azt is kimutatja, hogy a maradék 82,3% nagyobb hányada, pontosan 44,6% szintén érdeklődik az e-ügyintézéssel kapcsolatban, de még nem használta a szolgáltatást. Ezt valószínűleg az a misztikus légkör és tájékozatlanság is nagyban befolyásolja és visszaveti, mely eme új szolgáltatás körül kialakult.[3] Hiányoznak az erről szóló közérthetően leírt összefoglaló tájékoztató anyagok, melyek éppen az intenzívebb terjedést segítenék elő. Gyakorta előfordulnak a felemás megoldások, tehát pl. a nyomtatványoknak csak egy része érhető el, az is csak letölthető formában, a többiért be kell menni a hivatalba.[4] Szolgáltatói (intézményi) oldalról is tapasztalhatóak azok a hiányosságok, melyeket a közeljövőben mindenképpen orvosolni kell.

Az államnak mindenesetre fontolóra kellene vennie azt, hogy nem lenne –e ésszerűbb és hosszú távon talán sokkal kifizetődőbb az e-ügyintézés illetve az e-kormányzat népszerűsítése az állampolgárok körében? Ehhez mindenképpen fontos a hivatalok megfelelő információs technológiai téren történő fejlesztése, azaz a megfelelő anyagi támogatások biztosítása pályázatok kiírása útján. Természetesen a hivatalok kooperációja és hajlandósága is döntő szerephez jut ebben a kérdésben, de nekik is kényelmesebb lenne, ha széles körben elterjedne az online ügyintézés gyakorlata, mint hogy továbbra is hosszú sorok kígyózzanak az alkalmazottak ablakai előtt. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Televízió Híradója 2008. szeptember 19-i adásában „Ügyintézés telefonon? Egyelőre képtelenség” című hírbejátszásában szintén a hivatalok (telefonos) túlterheltségével foglalkozott. Ha a hivatal képes lenne fejleszteni a hozzá vezető elektronikus csatornákat (pl. honlapját), akkor előfordulhatna, hogy az ügyfelek kevesebb számban fordulnának telefonon direkt felvilágosításért a hivatalhoz, hanem megpróbálnának először saját maguk tájékozódni az interneten és rögtön gördülékenyebben tudnák intézni ügyeiket. A Híradó szerint a Nyugdíjfolyósítónál 3 és félmillió ügyfélre mindössze 14 telefonos ügyintéző jut, akik készséggel fogadják a hívásokat, de csak hétköznapokon és akkor is munkaidőben. A hivatalok elismerik a problémát és (talán a Híradó hatására) a Nyugdíjfolyósító és a Központi Okmányiroda is „megígérte”, hogy fejlesztésekbe kezd a telefonközpont modernizációja terén. Az APEH-nél, ahol a híradó ugyanezen beszámolója alapján szintén a túlterheltség problémájával küzdenek arra tettek ígéretet, hogy az illetékek intézésére szolgáló (részletes!) útmutatók ezentúl elérhetőek lesznek a honlapon is. Kérdés, hogy ez eddig miért nem merült fel, mint lehetőség? Az ötlet mindenesetre alapvető és követendő példaként kellene szolgáljon a többi intézmény számára is. Ahhoz, hogy az e-ügyintézés megfelelő hatásfokon működjék és felmutatható legyen valamiféle eredmény elengedhetetlen természetesen az állampolgári együttműködés is. Ez az átmenet mindenképpen sok-sok évbe, talán évtizedekbe is telhet, hiszen az ügyfelek szemléletváltására van szükség. Hosszú távon gondolkodva ez és az ehhez hasonló szemléletváltások támogatnák leginkább azon lehetőségek kiaknázását, melyek az információs társadalomban rejlenek. Kezdeti lépésként a hivataloknak legalább biztosítania kellene a teljes körű – mindenféle biztonsági szempontból megfelelő – e-ügyintézére való lehetőséget (online ügyintézés biztosítása) és aztán kezdődhetne az állam és az érintett hivatalok közös fellépése, melynek már csak a bizonytalanság megszűntetésére kellene koncentrálnia az állampolgárok körében.

A bizonytalanság egyik komoly tényezője, hogy az ügyfelek meglehetősen kételkednek az online ügyintézés biztonságában. Ha ezeket a feltételeket nem sikerül teljesíteni, az ismét csak további negatív attitűdöket és az e-élettől való elfordulást eredményez. Attal szerint, ha a kormány nem képes biztosítani rendszereinek biztonságát, az együtt jár az állampolgárok technológiába vetett hitének csökkenésével. Elsődleges állami feladat tehát az informatikai infrastruktúra biztonságossá tétele.[5] Az ügyfelek részéről a bizonytalanság továbbá akkor is megmarad, ha a hivatalok továbbra is csak részben kínálják fel ezeket a szolgáltatásaikat. A hivatalok és az állam együttműködésével lehetőség nyílhat,[6] hogy a jelenleg még sok esetben „misztikusnak” tűnő internetet és elektronikus szolgáltatások közelebb kerüljenek az emberek hétköznapjaihoz.

Igen ösztönzően és felhasználóbarát módon hatna az is, ha ezek a hivatalok és közintézmények honlapjai mind dizájnra, mind kezelhetőségre hasonlítanának egymásra. A közintézmények esetén történt is már hasonló lépés. A Kormányzati Informatikai Egyeztető Tárcaközi Bizottság (KIETB) ajánlásában a kormányzati intézmények számára honlap-egységesítési projektet hirdetett.  Az ajánlás nemcsak arról szólt, hogy a kormányzati intézményeknek nyilvánosságra kell hozniuk szervezeti és működési szabályzatukat, ügyrendjüket, a vezetők nevét és életrajzát, hanem minden olyan beszerzésüket, szerződésüket is, melyet az adófizetők pénzéből finanszíroztak. A KIETB ajánlása azt is kilátásba helyezi, hogy az érintett közintézmények honlapjaikon indítsanak fórum-szolgáltatásokat, melyek segítségével figyelemmel kísérhetik az állampolgárok véleményét az egyes kérdésekben. Emellett a közérdekű vélemények, javaslatok, bejelentések és panaszok interneten történő közzétételét is szorgalmazzák.[7] A KIETB ajánlásában megfogalmazott javaslatok kötelező jellegét a 1053/2004. (VI.3.) számú Kormányhatározat emeli kötelező jellegűre, minek keretében 46 kormányzati intézmény részvétel zajlott le az un. honlapharmonizáció.[8]

Az állapotok arról árulkodnak –gondoljunk a Híradó korábban idézett műsorára–, hogy a hivatalok esetében sem ártana hasonló egységesítés szorgalmazása. Talán sok évvel később megvalósulhat egy olyan elektronikus ügyintézés és hivatali rendszer, mely hasonló elven működik majd, mint a Google-csoport, az internet egyik meghatározó szereplőjének rendszere. A Google-csoportnál regisztrált felhasználók egy jelszóval ellátott felhasználónévvel (gmailes e-mail-cím) gyakorlatilag a Csoporthoz tartozó minden szolgáltatást igénybe tudják venni az e-mail fióktól kezdve a videomegosztón át az online prezentációkészítő felületig stb. A Csoporton belüli oldalakat éppen az teszi népszerűvé és azért örvendenek olyan magas felhasználószámnak, mert központi módon működnek, azaz nem kell mindenhova külön-külön regisztrálnunk, valamint az oldalak az előbb említett szempontok alapján, tehát dizájnban és kezelhetőségben következetesen hasonlítanak egymásra. Az internetes kommunikáció emellett jóval olcsóbb is lenne, mint a papíralapú tájékoztatók nyomtatása, ugyanakkor hozzáférhetőségük is kedvezőbb. „… így mind az információ keresőjének, mind a tájékoztatás kötelezettjének költségcsökkenést és időmegtakarítást jelent.”[9]

Előfordulhat, hogy az iménti példa sokakat csak egy utópisztikus jövőbe tett fiktív időutazásra emlékeztet. Könnyen előfordulhat viszont, hogy az imént felvázoltak, ha nem is pontosan ebben a formában, de lehet, hogy még megdöbbentőbb módon a nappalinkból vezérelve fognak évek múltán feltűnni. Az utópikus gondolatok valóra válásához lehet, hogy csak némi olasz temperamentumra és egészséges lustaságra van szükség?

 



[1] Mi az információs társadalom?, Információs Társadalom Tematikus Portál, Forrás: http://www.itforras.hu/engine.aspx?page=infotars (Utolsó letöltés: 2008. 11. 10)

[2] A magyarországi háztartások infokommunikációs (IKT) eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői 2006. Központi Statisztikai Hivatal, 2007, Budapest, 17  Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt06.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 11.08.)

[3] A magyarországi háztartások infokommunikációs (IKT) eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői 2006. Központi Statisztikai Hivatal, 2007, Budapest, 17.  Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt06.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 10. 02.)

[4] A magyarországi háztartások infokommunikációs (IKT) eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői 2006. Központi Statisztikai Hivatal, 2007, Budapest, 17.  Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt06.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 10. 02.)

 

[5] Attal, Jocelyn: E-kormányzat: Az elkerülhetetlen jövő, Origo Online, 2002. 05. 30. Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/20020530ekormanyzat.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[6] A hivatali ügyek nagymértékű elektronikus úton történő intézése és az erre való ösztönzés azért is kiváló lehetőség az új technikák széleskörű népszerűsítésre, mert minden állampolgár érintett benne.

[7] Magyarország ambíciózus eKormányzati célok megvalósításába kezdett, Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központ, 2004. Forrás: http://www.meh.hu/szervezet/hivatalok/ekk/20041029.html  (Utolsó letöltés: 2008. 11. 14.)

[8] Dedinszky Ferenc (szerk.): 19. számú ajánlás a központi államigazgatás szervezetei által működtetett honlapok tartalmi és formai követelményeire, Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzat Központ, 2004, Budapest, 5. Forrás: www.ekk.gov.hu/hu/kib/archivum/letoltheto_Ajanlasok_KIETB_19_2.0.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 11. 09.)

[9] Bayer Judit: Állampolgári jogok és a net, eDemokrácia Műhely, Forrás: http://www.edemokracia.hu/about/pub04.php (Utolsó letöltés: 2008. 10. 28.)

Szólj hozzá!


2009.02.22. 09:42 A Hídavató

E-kormányzat. Néhány klikkre Athéntól.

 Emlékezzünk vissza a hálózatban rejlő tömeges együttműködés jelenségének hatalmas erejére, mely egy olyan nagy múltú, merevnek hitt ipari ágazatba is új irányokat tudott mutatni, mint az aranybányászat. Miért kellene megtorpannia az internet térnyerésének azon érezhető hatások és változások után, melyet az üzleti- vagy éppen a magánszférában hozott? Miért ne lehetne az internetes terjeszkedés következő sikeres állomása a közszféra?

Az e-kormányzat tulajdonképpen nem más, mint a magyar közigazgatás modernizációjának egyik fontos lépése. Ezzel együtt lehetőség nyílik arra, hogy a közigazgatási intézmények ügyfél-orientált módon viseltessenek a nap, mint nap hozzájuk fordulók tömegével. Eme új rendszer fontos fegyvertényezője, hogy interaktív jellege és a közvetlen véleménynyilvánítás lehetősége megadja végre a lehetőséget a demokrácia új, magasabb szintű megnyilvánulására.[1] Jocelyne Attal, az IBM Software Group alelnöke szerint a nemzeti kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak is arra az útra kell lépniük, mely más szférákban, így a vállalati szférában már bizonyíthatóan működött. Az internet előnyeinek kihasználásával kell javítaniuk a hatékonyságukat és szolgáltatásaik minőségét a közszféra minden területén. „Csaknem a hittételek bizonyosságával állítható, hogy a magánemberek és a vállalkozások kapcsolódása az internethez óriási lehetőségeket teremthet az e-kormányzat számára.”[2] Pippa Norris Digital Divide című könyvének erről szóló fejezetében szintén ennek fontosságáról és hasznosságáról beszél. Norris úgy látja, hogy azok számára, akik hisznek a digitális forradalomban és alapvetően optimista módon állnak az Internet nyújtotta lehetőségekhez, az e-kormányzás – az Attal-féle jóslathoz hasonlóan – a demokrácia magasabb fokú beteljesedését jelenti.[3] A digitális elérési útvonal segítségével a felhasználó-állampolgárok (citizen-customers) kapcsolatban lehetnek a hivatali bürokratákkal (official bureaucrats). Ezáltal nemcsak a hivatali szerveknél történő ügyintézési folyamataikat könnyítik meg, hanem magában a közigazgatásba is mind nagyobb behatást nyernek, akár döntéshozói[4] szinten is. Az Internet által így mód van arra, hogy egy-egy – pl. helyi szintű – előterjesztés ne csupán a politikai érdekek vezérelte lobbi mentén alakuljon, hanem nyilvános jellegéből adódóan bárki véleményezhesse, meglátásával gyarapíthassa azt. Míg az optimisták a demokrácia egy magasabb fokát látják a technológia teremtette viszonyokban, vannak olyan vélemények is, melyek túlságosan naiv dolognak tartják, hogy a digitális technológia képes lenne egy új értelmezést adni a politikai rendszer működésének.[5] A pesszimista csoport úgy vélekedik, hogy az internet nem képes nagyobb részt szakítani a politikából, mint amekkorát a kampányban szánnak neki.

A pesszimisták véleménye megalapozottnak tűnik az internetpenetráció mutatóit böngészve. Magyarországon is sok helyütt jellemző a gyér elterjedtség, illetve a háztartások csatlakoztatásának hiánya, mely jelenleg (még) nagy eséllyel útját állhatja az optimisták elképzeléseinek. Viszont világszerte, a szegényebbnek tartott régiókban is jelentkeznek olyan tendenciák, melyek ha csak lassan is, de lendületet adhatnak az új típusú interaktív demokráciának. Brazília kormányzata már 2002-ben meghozta ezzel kapcsolatos döntéseit.[6] E szerint olyan online szolgáltatásokat indít be, melyek eddig csupán az irodákban, személyesen voltak elérthetőek. Emellett, hogy a kistérségek se szoruljanak ki az új szolgáltatások nyújtotta előnyökből és a digitális szakadék kevésbé hálózza be a fővároson kívüli brazil társadalmat, 16.000 vidéki közösséghez is eljuttatták az internetet. Nem marad le a sorban Egyiptom sem, hisz ott háromezer postahivatalt kapcsoltak a hálóra, valamint kialakítják a postai bankrendszert. Hogy a sokat vitatott sorsú Afrika példájánál maradjunk, említsük meg Szenegált is, ahol hároméves programot[7] indítottak el, melynek célja, hogy hétezer faluba leheljenek digitális életet és ezzel együtt a meghonosítsák az internetet. Példaáradatunk az afrikai fejlesztések után sem torpan meg, hiszen Malajziában tizenöt évre előre tervezve konzorciumot alapítottak a magánszektor több szervezetével, melynek célja a kormányzati portálrendszer kialakítása. Hasonló történt Tanzánia esetében is, ahol meghonosodni látszik az eThinkTank.[8] Ennek keretein belül nemcsak közszolgálati, de magánszektorbeli és non-profit szervezetek működnek együtt, hogy elektronikus infrastruktúrát építsenek ki.



[1] E-kormányzat, eVilág Online Folyóirat, 2004.október Forrás: http://www.pointernet.pds.hu/ujsagok/evilag/2004-ev/10/20070301175954116000000882.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[2] Attal, Jocelyn: E-kormányzat: Az elkerülhetetlen jövő, Origo Online, 2002. 05. 30. Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/20020530ekormanyzat.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[3] Norris, Pippa: Digital Divide, Cambridge University Press, 2001. Cambridge, 112.

[4] Uo. 113.

[5] Uo. 114.

[6] Attal, Jocelyn: E-kormányzat: Az elkerülhetetlen jövő, Origo Online, 2002. 05. 30. Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/20020530ekormanyzat.html

[7] Attal, Jocelyn: E-kormányzat: Az elkerülhetetlen jövő, Origo Online, 2002. 05. 30. Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/20020530ekormanyzat.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[8] Uo.

Szólj hozzá!


2009.02.21. 22:00 A Hídavató

Web Kettő. Behind The Scenes

 

 

A korábban felvázolt web fejlődését és eme új evolúciós lépcsőfok logikáját talán az a történet példázhatja leginkább, mely az 1990-es évek végén, egy torontói székhelyű aranybánya vállalatnál, a Goldcorp Rt-nél kezdődött. Az akkor még kis aranybánya-vállalat az Ontario tartomány északi részén fekvő ötvenéves bányája egészen egyszerűen úgy tűnt, hogy kiapadt. Rob McEwen a Goldcorp vezérigazgatója erősen hitt a bánya tartalékaiban és a befektetőket további geológiai kutatások fontosságáról győzte meg annak ellenére, hogy az aranytermelés piaci helyzete amúgy sem volt éppen a legjobb helyzetben. Ám a kierőszakolt geológiai kísérletek mégis McEwent igazolták. Új lelőhelyek kerültek elő, melyek számítások szerint a Goldcorp akkori termelésének harmincszorosát tudnák nyújtani. A probléma az volt csak, hogy a cég geológusai nem tudták pontosan meghatározni a mélyben rejlő nemesfém pontos helyét és minőségét. McEwen mindent megpróbált bevetni, az eredmények mégsem érkeztek. Érezte, hogy ez esetben nem elég a megszokott, merev, hagyományoktól terhelt szakmai korlátok közt maradnia, így konferenciáról konferenciára járt, képezte magát, hogy az így szerzett tapasztalatokat cége javára fordíthassa. A kitartó, megfeszített munka meghozta gyümölcsét. 1999-ben a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) egy Linus Torwaldról és az ő nevéhez fűződő Linux operációs rendszerről szóló előadás egy csapásra felnyitotta McEwen szemét. Az előadás azt a sikertörténetet beszélte el, hogy a Torwalds miként osztotta meg a Linux forráskódját, ezzel teljes hozzáférést biztosítva a téma szakértőinek, az önkéntes szoftverfejlesztők tömegének, akik az internet által összekötve megalkották a világklasszis operációs rendszert. McEwen nem habozott, visszatérvén Torontóba, további geológiai kísérletek helyett a számítógépe elé ült. Persze nem egy másik operációsrendszer fejlesztésének kezdett neki, hanem eltökélte, hogy a bánya fennállása, tehát 1948 óta, az összes földtani paramétert és céginformációt elérhetővé teszi a Goldcorp honlapján, ezzel azt az addigi első számú aranyszabályt hágta át, miszerint az üzleti titkokat és egyéb céginformációkat kiadni bármilyen formában tilos. Ám a formabontó magatartás hatalmas interaktivitást és nem várt sikert hozott. Az interneten a Goldcorp Challange néven elhíresült verseny roppant gyors terjedéséhez valószínűleg az ötszázhetvenötezer dolláros jutalom is hozzájárult, melyet az a legeredményesebb pályázó vehetett át, aki a legnagyobb hatásfokú lelőhelyeket derítette fel. Beérkező pályamunkák tömkelege árasztotta el néhány héten belül a vállalatot. Az ezek alapján összesített eredmények nagy megdöbbenést és aggodalmat keltettek, hiszen a bánya 110 pontján jeleztek aranylelőhelyeket. Ennek hatására a cég geológusai – minden bizonnyal némi féltékenységtől is vezérelve – megkérdőjelezték a pályázatok színvonalát. Ám kiderült, hogy ezúttal elhamarkodottan ítélkeztek, mert az önjelölt geológusok által meghatározott, interneten beérkezett új lelőhelyek 80%-a esetében valóban találtak is aranyat, méghozzá több mint kétszázhuszonhat tonnát. A vállalati szinten soha nem tapasztalt nyitottság az addigi százmilliós céget kilenc milliárd dolláros sikercéggé változtatta.[1]

            McEwen története remek példa arra, hogy ha megosztjuk a szellemi tulajdont, akkor képesek lehetünk a magunk hasznára fordítani a kollektív tehetséget. Olyan fajta innováció lehet ez, mely egyfajta jólét, de minden esetre egy jobb lét megteremtésének a kulcsa is egyben. Don Tapscott és Anthony D. Williams közös könyvükben a wikinómia új világának beköszöntését adják hírül,[2] ahol a tömeges méreteket öltő együttműködés alapján a társadalom intézményei alapjaiban fognak átalakulni. Ilyen méretű tömeges kooperációra ritkán volt a világtörténelemből, de ezek is csak rövid ideig tartó politikai megmozdulások voltak. A vietnami háború elleni tüntetések és a globalizációellenes demonstrációk alkalmával az emberek tömegesen és egyszerre vonultak az utcára a világ nagyvárosai szerte. Tapscott és Williams meglátása szerint a globalizáció ellenes tüntetések oka sokszor nem tisztázott és nem teljesen egyértelmű még a tüntetők körében sem. „A »kulturális globalizáció« kifejezés mind a közgondolkodásban, mind a társadalomtudományokban szorosan összekapcsolódik a »kultúripar« nagyvállalatainak nemzetközi terjeszkedésével és a kulturális homogenizáció rémképével.”[3] Az efféle globalizációs felfogást és az internet globális jellegét nem szabad egy fogalommá összemosnunk. A vészmadarak, akik a globalizációnak kizárólag az árnyoldalára koncentrálnak, kiáltványaikban ritkán, vagy egyáltalán nem hangoztatják, „hogy a transznacionális kulturális termelés és elosztás nem minden szereplője intézményesült és iparszerűen működő, szigorúan profitorientált gazdasági egység.”[4]

A globalizációellenes tüntetések előtt lényegében ismeretlen volt az a jelenség, hogy embertömegek világméretű laza hálózatban egyenrangú felekként összekapcsolódjanak. Az internet felhasználás meghonosodása mindinkább támogatja az emberek ilyen jellegű összefogását, sőt a felhasználók köre már folyamatosan termékeket és szolgáltatásokat hoz létre.[5] Az emberek többsége csupán tömegcikkek passzív fogyasztója volt, akik kívül rekedtek a tudás, a hatalom és a tőke által határolt elit körön, emiatt csak a pálya széléről figyelhették az eseményeket. A játékosok köre napjainkra azonban rohamos bővülésnek indult. Képletesen szólva kezd olyan lenni minden, mint egy barátságos futball mérkőzés, ahol már edző sincs, aki eldöntené, hogy mely játékos hagyja el a pályát, mely játékos állhat játékba. Szabályok sincsenek, melyek a pályán hirtelen felduzzadt számú játékosokat reguláznák. A játék teljesen autonómmá és önszerveződővé vált. Egy szabály létezik, az aranyszabály: „Légy minél kreatívabb!” Az információtechnológia vívmányainak terjedése nagymértékben segíti a labdába rúgást. „Egyre többen ismerik fel, hogy a kezük ügyében lévő billentyűzet egy különleges eszköz az együttműködéshez, az értékteremtéshez, a versenyhez, és hogy ezáltal lehetőséget kapnak arra is, hogy részt vegyenek az innovációban és a jólétteremtésben.”[6] Erről szól az egyenrangúak együttműködésének (peer production) korszaka, melyben a cégek és az egyének egymás felé nyitottak és tömegesen együttműködnek azért, hogy az adott iparág innovációját és növekedését előmozdítsák.



[1] Tapscott, Don –Williams, Anthony D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest,18.

[2] Uo. 28.

[3] Vályi Gábor: Az alulról jövő kulturális globalizáció és az internet, Médiakutató/2004/nyár Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2004_02_nyar/07_alulrol_jovo/02.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[4] Uo.

[5] Tapscott, Don –Williams, Anthony D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 20.

[6] Uo. 21.

 

 

 

 
 

Szólj hozzá!


2009.02.20. 17:07 A Hídavató

Az optimista, a pesszimista, meg az IT

Az információs technológia, az internet és a felhasználók együttese generálta információs társadalom világszerte átalakulások és új lehetőségek előtt áll.[1] Országonként eltérőek azonban azok a fokozatok, melyeken az új rendszer működik. Sok tényező felsorolható ennek kapcsán, hogy egyes helyeken miért működik nagyobb hatásfokon az „e-élet”, miért nagyobb a felhasználók aránya, miért elterjedtebb az internet a háztartások körében. Az életkor, az iskolázottság, a jövedelem, az adott ország gazdasági mutatói mind-mind szerepet játszanak a terjedési és használati folyamatokban. Magyarországon a helyzet szintén összetett. Dessewfy Tibor szerint a hazai internetes aktivitás és az arra való törekvés egészen alacsony mutatókat produkál: „…a magyar társadalom meglehetősen szkeptikusnak látszik a változások eme új hullámait illetően. Az emberek nem érzik szükségét annak, hogy »kapcsolódjanak« a világhálóra.”[2] A tanulmány, melyben ezen meglátását kifejti a társadalmon belül két alapvető típust és ezzel együtt szemléleti módot különbözetet meg: az info-otimistát és az info-pesszimistát, mely kategorikus megnevezések hasonlítanak és rokonságot mutatnak a Pintérnél megismert technofíl és technofób típusokkal. Az info-optimista az internetben a szabadságot látja. Ezért ez a típus olyan társadalmakban – és Dessewffy szerint hazánk is ide tartozik –, ahol az intézményekbe[3] vetett hit nagyon alacsony fokú, akár erején felül is képes áldozni azokra az eszközökre, melyek még nagyobb függetlenséget képesek neki biztosítani. A hazai info-optimista felfogásában a tudás és az információ segítségével Magyarország elveszíti korábbi hátrányait, így számára az internet mindenképpen kívánatos és támogatandó dolog. Emellett speciális történelmi helyzetünkből adódóan az internetben országhatárokon túlnyúló jellege miatt olyan kohéziós erőt lát, melynek segítségével a határon túli magyarok is kapcsolatban lehetnek az anyaországgal és a magyar kultúrával, így „nemzeti és etnikai kisebbségek szintén kialakíthatják és megőrizhetik identitásukat a net segítségével. A világháló – politikai határokon átnyúlva – napi és heti hírekkel, rádióműsorokkal látja el a felhasználókat.”[4]  Az info-pesszimista típus nem vitatja el az internet által felkínált szabadságot, de ugyanakkor erősen tart attól is, hogy ezzel együtt az ellenőrzés lehetősége is kialakul. Ebből látszik, hogy az internet használata milyen nagymértékű bizalmat feltételez. Az info-pesszimizmus bizalmatlansági forrásának oka Dessewffy szerint szintén az intézmények iránti bizalmatlanság az oka. Bármilyen adat (bankkártyák száma, személyes adatok, biztosítási okmányok), mely valahogy érintkezik egyszer a cyberuniverzummal, az előbb vagy utóbb hozzáférhetővé válik mások által, így az intézmények számára is, ami egyértelműen csökkenti az info-pesszimista internetbe vetett hitét.

Az internettel kapcsolatban az ilyen jellegű dilemmák száma nem mondható kevésnek. Nem egyértelmű továbbá az sem, hogy az internetet hogyan értelmezzük? Egy digitális szakadék potenciális forrásaként, vagy olyan lehetőséget, mely a csökkenő egyenlőtlenségeket támogatja. E tekintetben szintén létezik mind optimista mind pesszimista vélemény. Az előbbi sorrendet követve, kezdjük az optimista meglátással. Ez a jóslat úgy véli az internet segítségével csökkenni fognak a hagyományos társadalmi különbségek, mert az internet olyan olcsó, mindenki számára hozzáférhető információbázis, mely elősegíti az emberek boldogulását a mindennapi életben.[5] Fontos elgondolkodnunk azon, hogy valóban mindenki számára megteremtődik –e a lehetőség, hiszen igaz, hogy az internet globális jellegű, használata a már említett társadalmi különbségekből adódóan mégsem mindenki számára biztosított.  A pesszimisták attól tartanak, hogy általa tovább nőnek a társadalomban meglévő egyenlőtlenségek, mert nem mindenki rendelkezik azonos feltételekkel. Kérdéses a hozzáférés lehetősége valamint a használatához szükséges készségek vagy felszereltség megléte, ugyanis ezek általában a magasabb társadalmi státusszal rendelkezők körében jellemzők. Ebből az aspektusból szemlélve az internet kohéziós jellegével éppen ellentétesen, társadalmi csoportokat távolíthat el egymástól,[6] így mindenképpen digitális szakadékot indukál.

 Ezt a fajta leszakadást nemcsak nemzeteken belüli társadalmi szinten, de nemzetek közti társadalmak szintjén is egyféle probléma forrásának látják. „Milyen hatást gyakorolnak az új digitális technológiák a szegényebb országokra?”[7] Teszi fel a kérdést Pippa Norris ezzel foglalkozó könyvében. Ez a fajta digitális szakadék Norris véleménye szerint nemzeteken belül és nemzetek közt, azaz nemzetközi szinten egyaránt kialakulhat, ahogy ki is alakult az internettel felvértezett posztindusztriális gazdaságok és a perifériára szorult fejlődő társadalmak közt. Az internet elterjedésében megmutatkozó jelentős egyenetlenségekre Manuell Castells is felfigyelt. Az ő 2000-es adatai szerint a Föld népességének 15 százalékát kitevő iparosodott országokból regisztrálták az internet-felhasználók csaknem 88 százalékát,[8] ami erősen rámutat az internethozzáférés regionális különbségeire.

            A magyar társadalom nagy részének digitális írástudatlanságára hívja fel a figyelmet közös szerkesztésű tanulmányában az ITTK (Információs Társadalom Trendkutató Központ) és az IÉF (Információs Érdekegyeztető Fórum) is. A probléma forrása abból ered, hogy lakosság vagy hiányos vagy egyáltalán semmiféle ismerettel sem rendelkezik a digitális világ jellegét meghatározó eszközökről. Ez azt jelenti, hogy nem tudja kezelni a számítógépet, nincs kapcsolatban olyan személlyel, aki napi rutin szintjén használja azt, így az internet világával sem tud megismerkedni. Ezek a hátrányosságok mind alátámasztják azt az adatot, mely szerint „a felnőtt lakosság 60 százaléka digitális írástudatlan,”[9] ráadásul késnek azok a motivációs programok, melyek „a digitális megosztottságért leginkább felelős kulturális, tudásbeli gátakat bontanák le.”[10] A lépések megtétele viszont úgy tűnik sürgető lenne, hiszen míg az írástudók oldalán pezseg az online élet és az online szolgáltatások kihasználása és azok folyamatos bővítése, addig az informatikai analfabetizmus részéről csak további eltávolodás tapasztalható. Az előbbi online oldal és az ott megtalálható szolgáltatások fejlesztése kétségtelenül a másik oldal felzárkóztatásának rovására megy és a digitális szakadék ezzel csak tágul. Az utóbbiak, a szakadék túloldalán lévők az információs- és kommunikációs (ITK) eszközökkel kapcsolatos tájékozatlanság a társadalomból való fokozatos kirekesztődést eredményezi. Természetesen itt joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy milyen az a kirekesztődés folyamata hazánkban, ahol az emberek nagyobb része a kirekesztett? Ám ha figyelembe vesszük ezzel kapcsolatban a jövőre tett jóslatokat és törekvéseket valamint a nemzetközi viszonylatokat[11] egyértelműen megállapítható, hogy ennek az aránynak százalékokban mérhető, drasztikus változását az idő múlása magában rejti.      A KSH 2006-os felmérései szerint a háztartások esetében az infokommunikációs (IKT) eszközök beszerzésére irányuló törekvéseket nagyban befolyásolja a gyermekkorú, azaz 16 év alatti személy jelenléte. A magyar társadalom 100 százalékát vizsgálva kiderül, hogy 68 százalékban van jelen – az internetcsatlakozás nélkülözhetetlen eszköze – a számítógép olyan háztartásokban, melyekben gyermekkorú személy is él. Egyébként ezeknél a családoknál IKT-eszközök (mobiltelefon, asztali számítógép, kézi számítógép, internethozzáférés, szélessávú internet) magasabb előfordulásának tendenciája szintén megfigyelhető.[12] Megállapíthatjuk tehát, hogy a fiatalok ezen generációja érdeklődik és használja is ezeket a technikákat és csak idő kérdése, hogy mikor kerül többségbe a társadalom ezen része. A KSH ugyanezen felmérésének 2007-ben történt megismétlése újabb növekvő tendenciákról számol be, melyek további (minimum) 5 százalékpontos[13] emelkedést jelentenek az asztali számítógépek esetén és növekvő számról ad hírt az internet előfizetések körében is, épp úgy mint az IKT-eszközök mindegyike esetében.

            Az információs társadalom problémája és a digitális megosztottság azonban a megfelelő eszközellátottsággal sem oldódik meg feltétlenül. Az ITTK kutatócsoportja szerint a fejlett országokban már korábban bekövetkezett információs társadalmi forradalmat szemlélve sok tapasztalattal lehetünk gazdagabbak. Mark Warschauer 2002-es „A digitális szakadék újraértelmezése” (Reconceptualizing of Digital Divide) című írásában egy új szemléletet vezet be. Warschauer szerint „a digitális szakadék hagyományos fogalma félrevezető, mert digitális megoldások keresését sugallja és nem lép túl a fizikai hozzáférés biztosításának igényén.”[14] Mostanára a problémának egy olyan szakaszába érkeztünk, melyben már nem csak elsősorban a „használat” és „nem-használat” mentén helyezkedik el a törésvonal, „hanem ugyanolyan fontos kérdésként vetődik fel a használók közötti különbség”[15] is. A törésvonal kialakulásának lehetőségei ugyanilyen nagy eséllyel fennállnak a már használók között is. Ezzel a „digitális írástudás” mellett a „digitális műveltségi szint” új fogalmát is bevezethetjük. Így a digitális megosztottság, ha más szinteken is, de talán mindig létezni fog. Minden esetre komoly fejtörést fog okozni azon szociológusok, politikusok és kutatók számára, akik a szakadékot próbálják áthidalhatóvá tenni.



[1] Ezen lehetőségek részletesebb ismertetését lásd a későbbiekben.

[2] Dessewffy Tibor: Az információs társadalom lehetőségei Magyarországon , Médiakutató, 2002/tavasz Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_01_tavasz/08_informacios_tarsadalom/ (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[3] Ezen intézmények alatt Dessewffy értelmezésében az egészségügy, rendőrség, tömegközlekedés intézményei értendők, de ide vehetjük még a távközlés  egyik intézményét is (pl. Magyar Posta vagy az egykori MATÁV).

[4] Dessewffy Tibor: Az információs társadalom lehetőségei Magyarországon , Médiakutató, 2002/tavasz Forrás: www.mediakutato.hu/cikk/2002_01_tavasz/08_informacios_tarsadalom/04.html

[5] Dessewffy Tibor – Galácz Anna: „A dolgok új rendje”. Technológiai diffúzió és társadalmi változás, in: Internet.hu, Z. Karvalics László, Dessewffy Tibor (szerk.) Aula Kiadó Kft., 2003, Budapest, 35.

[6] Uo. 35.

[7] Norris, Pippa: Digital Divide, Cambridge University Press, 2001, Cambridge, 5.

[8] Castells, Manuel: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat-Infonia, 2005, Budapest, 457.

[9]  Dombi Gábor – Kollányi Bence – Molnár Szilárd: Befogadás az információs társadalomba most!, Informatikai Érdekegyeztető Fórum, 2007, Budapest, 7. Forrás: http://ittk.hu/web/docs/einclusion_evesjelentes_2007_inforum_ittk.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 10. 21.)

[10] Uo. 7.

[11] Hollandiában 80%, Dániában 79%, Svédországban 77%-os a háztartások internetellátottsága, az EU átlag pedig 51%. Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt06.pdf

[12] A magyarországi háztartások infokommunikációs (IKT) eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői 2006. Központi Statisztikai Hivatal, 2007, Budapest, 21.  Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt06.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[13] A magyarországi háztartások infokommunikációs  eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői 2007. Központi Statisztikai Hivatal, 2008, Budapest, 21. Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt07.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 10. 10.)

[14] Dányi Endre: Két ugrás – a digitális szakadék fogalmának értelmezéséhez, in: Internet.hu, Aula Kiadó Kft., 2003, Budapest, 72.

[15]A világ előrehaladása az információs társadalom terén 1998-2008, ITTK, 2008, Budapest, 54. Forrás: http://ittk.hu/web/docs/ITTK_WPR1998-2008.pdf  (Utolsó letöltés: 2008. 10. 02.) 

Szólj hozzá!


2009.02.19. 16:47 A Hídavató

Techno - Filo - Fób

Mikor az információs társadalomról beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, ahogy a társadalom egésze vagy része vélekedik az új lehetőségekről, valamint, hogy milyen aggodalmakat fogalmaz meg vele kapcsolatban. Pintér Róbert szerint az információs társadalomról valamint mostanára az annak jellegi részét képező internetről a társadalomban mindenki rendelkezik előfeltevésekkel, melyek visszavezethetők azokra a diskurzusokra, amik e témában a médiában folynak. Ez alapján három olyan alapvető társadalomban folyó diskurzust különböztethetünk meg, melyek az ilyen irányú hiedelmeket és véleményeket fedik le.

A Pintér szerinti első diskurzus az internettel kapcsolatos félelmeket hordozza magában, melynek tárgya általában az internet izolációs hatása (dehumanizálódás), valamint az ezzel kapcsolatos mindenféle negatív vízió, mely szerint az internet a szerzői jogok sárba tiprásának, bűnszervezetek kialakulásának és kapcsolattartásának valamint a pornográfiának a melegágya. A félelmek létrejöttét Pintér a médiának az internethez fűződő felelmás viszonyával magyarázza, mely kialakult viszonyt a média működési mechanizmusában látja gyökerezni. A médiában „az a hír, ami a megszokottól eltérő. A megszokottól eltérő pedig a leggyakrabban valami negatív. Az nem hír, hogyha egy repülőgép sikeresen landolt, vagy – témánknál maradva – hogy valakinek sikerült letöltenie és elolvasnia az elektronikus leveleit. A médiában az jelenhet meg, ami nem normális, ami patologikus.”[1] Szintén a félelmek és hiedelmek egyik generáló erejeként értékelhető az emberi tényező is, hiszen „legtöbb ember fél az ismeretlentől, az újtól és a változástól.”[2] Ugyanakkor megfigyelhető az internetnek és az információs társadalom fogalmának az összemosása is. Az internettel kapcsolatban táplált negatív attitűd így rányomja bélyegét az internettel felszerelkezett információs társadalomba való tartozásra, ahol a hálón található tartalmak teljes mértékben károsak. Ám az internet kapcsán nem médiumok sokaságáról beszélünk, hanem – ahogy azt Pintér Castells nyomán megállapítja – egy újfajta társadalmi együttélési formációról, melyben a központi szerepet a hálózatba szerveződött csoportok által létrehozott, terjesztett és tárolt információ játssza.

Második diskurzus,[3] mely a futurológia-hívők és a földhözragadtak közt folyik, arra próbál fókuszálni, hogy kevés hangsúlyt kapnak azok a tényezők, melyeknek az információs társadalom árnyoldalait kellene bemutatniuk. Az aggodalom abból eredeztethető, hogy egyelőre a „jövőben minden jó lesz” szemlélete van túlsúlyban, holott az információs társadalom kapcsán ugyanúgy beszélhetünk vesztesekről is, mint győztesekről, elég ha csak a Norris általi digitális megosztottságra gondolunk. Az ilyen és az ehhez hasonló futurológiai információs társadalmi kép hibája Pintér szerint, hogy nem emberközpontú és a társadalmi egyenlőtlenségek feloldását a technológiai fejlődéstől várja.

A technofílek és technofóbok szintjén folyik a harmadik diskurzus,[4] mely azt fejtegeti, hogy milyen irányt vesz majd a jövőbeni internetvilág. Képes –e a technológia felszabadító hatása létrehozni a technofílek álmát, az új, elektronikus demokráciát, tehát a Pintér által „Athén-modellnek” nevezett rendszert, vagy inkább a technofóbok orwelli félelmei igazolódnak be? Az utóbbival a totális megfigyelhetőség lehetősége, míg az előbbivel a modern digitális demokrácia teljesülhet be. Douglas Schuler New Community Networks című munkájában állást foglal a tekintetben, miszerint az információs társadalom hatására kialakult új közösségek és azok hálózatainak hatalmát pontosan abban látja, hogy a hálózat erejéből fakadó tulajdonságok erejével képesek fellépni a nem kívánatos külső hatások ellen.[5] Ezáltal a technofóbok orwelli víziója megdőlni látszik, éppen a hálózat önszabályzó jellege miatt. A vélemények ilyen fokú polarizáltsága mindig egy arany középút lehetőségét veti fel. Akárhogy is alakul a dolog, az internetet feltételező technológiák és az internet is egyre nagyobb méreteket ölt, egyre elterjedtebb. Castells szerint a vele járó jelenségek (pl. az internet útján közvetített kommunikáció hatásai) még túlságosan újak ahhoz, hogy társadalmi jelentőségéről a tudományos kutatás biztos következtetésekkel szolgáljon.[6] Castells tehát inkább elzárkózik az ilyen jellegű, határozott véleményalkotástól, az értékelést inkább a későbbiekre hagyja. Ezt értékelhetjük egyfajta irányadó magatartásnak is, hiszen az internetnek semmiféle kényszerítő ereje nincs, ezért mindenki arrafelé orientálódhat rajta, amerre szeretne. Kedvezően hatna, ha a társadalom először empirikus módon közelítene a hálózathoz és az abban rejlő lehetőségekhez, majd félelmeinek valamint tiltakozásának csak mindezek után adna hangot.

 



[1] Pintér Róbert: A magyar információs társadalom fejlődése és fejlettsége a fejlesztők szempontjából, (Doktori disszertáció), 2004, Budapest, 17, Forrás: http://mek.oszk.hu/02300/02336/02336.pdf

[2] Uo. 17.

[3] Pintér Róbert: A magyar információs társadalom fejlődése és fejlettsége a fejlesztők szempontjából, (Doktori disszertáció), 2004, Budapest, 19. Forrás: http://mek.oszk.hu/02300/02336/02336.pdf

[4]Uo. 21.

[5]Molnár Szilárd: A társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjének csökkenése az információs társadalomban? Információs társadalom 2001/1: 71 Forrás: http://www.infonia.hu/infotars/pdfs/tars01.pdf (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[6] Castells, Manuel: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005, Budapest, 468.

 

Szólj hozzá!


2009.02.18. 18:42 A Hídavató

Szabadság, Egyenlőség, Testv... Internet!

Bizony, bizony. Mint a dolgok többségét az internetet sem kerülheti el a szabályozás. Érdekes kérdés, hogy jellegéből adódóan, hogyan fogják ezt megoldani.  Mert ugye ez már nem a Népszabadság, vagy az MTV intézménye a rendszerváltás előtt. Ez a tényező máris sejtet némi nehézséget, de hogy lássuk pontosan a dolgok menetét, vizsgáljuk meg kinek mi a véleménye itthon és külföldön?

James R. Beniger (1995) és Andrew Shapiro (1999) azonos című könyveikben Az ellenőrzés forradalmában (The Control Revolution) „egyaránt amellett érvelnek, hogy a technológiai fejlődés néha – a 20. és 21. században előre szalad, és ezt követi az ellenőrzés, a kontroll forradalma. Míg azonban Beniger a technológiák centralizáló hatására hívja fel a figyelmet, Shapiro éppen a decentralizálás, a kompetencia egyéni szintre történő áthelyeződése mellett érvel.”[1]  Dessewffy Tibor szerint az internet első évtizedében a frontier-szellemiség, azaz a szabadság vált dominánssá. 2002-ben írt tanulmányában azonban azt is megjegyzi, hogy tapasztalhatók olyan megmozdulások is, melyben a politikai vagy piaci erők lépéseket tesznek arra, hogy az internet ellenőrzésük alá kerüljön. Szerinte ezek a törekvések 2001. szeptember 11-e, a WTC elleni merénylet után nagy lendületet kaptak, ám mégsem fognak eredménnyel járni és ez az eredménytelenég az internet jellegéből adódik. Az internet ellenőrzését kilátásba helyezőknek továbbá azon is el kell gondolkodniuk, hogy a modern liberális demokráciák egyik alkotóelemét, a bizalmat ingatnák meg az ilyen jellegű lépéseikkel. Hogy a hálószabályozás próbálkozásai egyszer majd sikerrel járnak –e, nem tudhatjuk, ám Dessewffy az elmúlt időszak sikertelen próbálkozásaiban látja az ötlet meddőségét. Bayer Judit, aki egyik könyvében szintén az internet szabályozásával foglalkozik, úgy tartja, hogy a hálón képtelenség a technika mai mutatói szerint bármilyen információt is korlátok közt tartani, illetve hatékonyan meggátolni annak elterjedését még akkor is, ha az információ éppen jogellenes.[2] Bayert igazolják azok a botrányok is, melyek az internetes adatvédelem és a különböző, káros internetes tartalmak beszüntetése körül robbantak ki, ugyanis a botrányok mögé álló civil mozgalmak képtelenek tartós eredményt elérni.

Az internetszolgáltatók némileg más aspektusból adnak hangot az internettel kapcsolatos szabályozási törekvéseiknek. Ők az elektronikus információ jogi szabályozását szorgalmazzák, ám jogi szabályozás kapcsán nem korlátozások beépítésére gondolnak, hanem éppen ellenkezőleg, az információszabadság letéteményét értik ez alatt. Both Vilmos, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) elnöke egyik témába vágó írásában[3] azt teszi közzé, hogy az internetes tartalomszolgáltatók kiállnak az információszabadság mellett. Both szerint az információszabadság nemcsak a demokratikus intézményrendszer kiteljesedését, az állam működésének átláthatóságát és a nyílt társadalom kialakulását generálja, hanem még nagyobb számban vonja be az embereket az internethasználók körébe, ezáltal pezsdítve fel a hazai online életet. Így az MTE – természetesen üzleti érdekektől is vezérelve – olyan elektronikus információszabadságról szóló törvény megalkotását támogatja, mely az információs társadalmat és az információkhoz való szabad hozzáférést is támogatja. Az elnök egy ilyen törvényben a közállapotok nagymértékű javulását is látja, amiből „a civil szervezetek a működési rendellenességek kimutatásával, a tartalomszolgáltatók az erről való hiteles tájékoztatással, a közhatalmat gyakorlók pedig a törvények szelleméhez igazodó attitűd és hétköznapi gyakorlat kialakításával vehetik ki a részüket.”[4]

Mindezek mellett továbbra is vita tárgyát képezik azok a tartalmak, melyek esetleg civilizált országokban sem minősülnek ugyan jogellenesnek, az emberek (pl.: civil fórumok szintjén) zömében mégis nemtetszésüket fejezik ki ellenük. Ezek nevezzük az úgynevezett „káros, nemkívánatos tartalmaknak” [5] A terület  szabályozási kérdése kapcsán, heves viták indulhatnak a tekintetben, hogy szabályozható –e a sok-sok kultúrát és nemzetet átfogó világháló? Hiszen esetében nem beszélhetünk országhatárokról ugyanakkor a kulturális különbségekből is adódóan szinte lehetetlen lenne egy nemzetközi szabályozási fórum felállítása. A viták alapját az a kérdés szolgáltatja leginkább, hogy ki jogosult egyáltalán dönteni arról, hogy mi lesz nemkívánatos? Nincsenek irányvonalak, nincsenek szempontok. Pontosabban a szempontok sokszínűsége és eltérő jellege lehetetlenné teszik az egységes szabályozást. A nemkívánatos – és itt gondoljunk a kiskorú gyermekek egészséges fejlődését hátráltatható – tartalmakra irányuló nemzeti szabályozásra viszont mód van. A német törvényhozás pl. egész egyszerűen elektronikus médiatörvényét, melyben az erőszakos és szexuális tartalmak sugárzását korlátozza, kiterjesztette[6] az internetre is.

Létezik Magyarországon is olyan nézet, ami szerint a platformalapú szabályozást a tartalomalapú szabályozásnak kellene felváltania. Viszont ez a fajta szabályozási mód sokak számára akár a szólásszabadság korlátozását[7] is implikálhatná. Összességében megállapítható, hogy a technológiai fejlettség és az internet jellege nemcsak a jogalkotót, de a nagyközönséget is visszaveti abban, hogy nemtetszésének törvényi tiltásban adjon hangot.



[1] Dessewffy Tibor – Dányi Endre: A beomló idő és a technológia szövedéke, Médiakutató/ 2002/ősz Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_03_osz/03_beomlo_ido/01.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[2] Bayer Judit: A háló szabadsága Új Mandátum – ZSKF, 2005, Budapest, 13.

[3] Both Vilmos: Az internetes tartalomszolgáltatók elkötelezettek az információszabadság mellett, in: Az elektronikus információszabadság, Majtényi László, Molnár Péter, Petri Lukács Ádám, Szabó Máté Dániel (szerk.), Eötvös Károly Intézet, 2005, Budapest, 393.

[4] Both Vilmos: Az internetes tartalomszolgáltatók elkötelezettek az információszabadság mellett, in: Az elektronikus információszabadság, Majtényi László, Molnár Péter, Petri Lukács Ádám, Szabó Máté Dániel (szerk.), Eötvös Károly Intézet, 2005, Budapest, 395.

[5] Bayer Judit: A háló szabadsága, Új Mandátum – ZSKF, 2005, Budapest, 144.

[6] Uo.: 145.

[7] Bajomi-Lázár Péter: Média és társadalom, PrintXBudavár Zrt. – Médiakutató Alapítvány, 2006, Budapest, 154.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback


2009.02.14. 17:39 A Hídavató

KeTTőPont.nullás.Web

Természetesen nem húzhatunk éles határt a web első és második szakasza közt, hiszen mindkettő egymással párhuzamosan fejlődött, a különbség a weblapok szolgáltatásainak jellegében érhető tetten. A web 1.0-ás szolgáltatások, azaz a sajtós-, tájékoztató jellegű, olvasható webtartalmak ugyanúgy megtalálhatók ma is. „A Web 2.0 (vagy webkettő) kifejezés olyan második generációs internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közösen készítik a tartalmat vagy megosztják egymás információit.”[1] Az ötlet mai szemmel nézve egészen kézenfekvőnek tűnik, ám a háló első évtizedét vizsgálva arra jövünk rá, hogy efféle, olykor hatalmas közösségeket egybekovácsoló oldalak nem működtek. Voltak e-mail programok, léteztek chat programok is, de ezekből hiányzott az összefogó és szervező erő, mely áthatja a webkettő légkörét. A web 2.0 napjainkig vezető útja az egész internet szupersztrádájához hasonlítva, csupán gyalogösvénynek nevezhető. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a web ez irányú fejlődése milyen átalakulásokat és korábban soha nem tapasztalt együttműködési formákat eredményez a világháló polgárai közt. Az új kohéziós erőnek is értékelhető jelenség, a tömeges együttműködés, mely az élet valamennyi területére hatást gyakorol, mely hatás már napjainkra is erősen érezhetővé vált. Az új webet sokan, sokféleképpen nevezik: aktív web, hiperweb, írható/olvasható web, élő web. Lényege annyi, hogy mindannyian részesei vagyunk egy olyan világméretű együttműködési platform elterjedésének, amely képes lesz „átformálni az emberi élet szinte valamennyi színterét”[2] Az internet definíciója ezzel együtt egy olyan kiegészítéssel is gazdagabbá válik, mi szerint az internet „egyes, helyileg marginális kulturális közösségek közötti nemzetközi információcsere és együttműködés kulcsfontosságú eszköze[3] is.

Hogy megértsük a web 2.0 gépezetét, elengedhetetlenül összehasonlításba kell bocsátkoznunk. Michael Wesch szerint, ha a web 2.0 hasonló a posztmodern szóhoz. Leírását nem tudjuk pontosan meghatározni, csupán annyiban lehetünk biztosak, hogy olyasvalami, mely más, mint ami előtte volt.[4] Wesch kijelentésével nem csupán a témával kapcsolatos közhelyek végeláthatatlan sorát akarta gyarapítani. Ez ennél többről szól. A web korábbi változata ahhoz volt hasonló, melyet bárki akár papíron is megtervezhetett és pl. weboldal formájában feltett az Internetre. Az egész nem volt más, mint feltöltött mappák tartalmainak és betáplált parancssoroknak bonyolult eredménye. Marshall McLuhan és Edmund Carpenter ezt az állapotot a visszapillantó-tükör effektussal (rearview mirror effect) írja le. Ez az effektus azt mutatja be, hogy miközben az információs szupersztrádán száguldunk és a visszapillantó tükörbe nézünk, azt láthatjuk, hogy minden ami szembe jön, képes idomulni és beleépülni a régi modellünkbe.[5] A web 2.0 éppen azokról a fejlesztésekről szól, melyek nem voltak adottak ezelőtt és nem láttunk a visszapillantó tükrön keresztül, tehát nem pusztán a meglévő utánzása a weben, hanem már a web önálló működésének produktumai, azaz olyan, ami a web szülötte.[6]

Wesch szerint a fogalomhoz úgy is közelebb kerülhetünk, ha vizsgáljuk az általa generált új jelenségeket. Ennek legnyilvánvalóbb példája a blog, mely több tízmillió embert fűz össze nap, mint nap. A blog rendszerének egészét tekintve pontosan olyan jelenség, melyet papíron (a gondolatok lejegyzésén túl) nem lehet végrehajtani. Ha blogbejegyzésünkben, egy másik blogra utalunk, vagy megemlítjük (linkeljük), az automatikusan megjelenik az idézett blog kommentjei közt, tehát az alkotó látja, hogy idéztük. Semmiségnek tűnhet, de napjainkban több, mint 55 millió blog létezik, melyek nagy része összeköttetésben áll egymással (egymásra linkel), ezáltal működtetve nap mint nap a világ legnagyobb közösségi színterét, ahol globálisan kiterjedt beszélgetések és viták folynak.[7] Ezekben a vitákban a legkülönfélébb emberek eszmecseréi játszódhatnak le. A diskurzusok természetesen lehetnek lokális, azaz helyi, nemzeti, de globális jellegűek is. A globális vitákban való részvételnek a technikai felszereltségen túl elengedhetetlen a feltétele az idegen nyelvek (elsősorban angol) ismerete, mely terén Magyarország még mutat némi hiányosságot,[8] ám bizalmunkat abba a fiatalabb generációba kell helyeznünk, akik a kilencvenes évek után kerültek az iskolapadba, hiszen ők már másfajta szemlélettel állnak az idegen nyelv elsajátításához.

 



[1] Web 2.0, Wikipedia Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Web_2.0 (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[2] Tapscott, Don – Williams, Anthony D.: Wikinómia, HVG Kiadó Zrt., 2007, Budapest, 29.

[3] Vályi Gábor : Az alulról jövő kulturális globalizáció és az internet, Médiakutató/ 2004/nyár Forrás: http://www.mediakutato.hu/cikk/2004_02_nyar/07_alulrol_jovo/

[4] Buege, Virginia R.: An In-Depth Look at the Cyber Phenomenon of Our Time: Web 2.0, The Lawlor Review, XV/2007/2 Forrás: http://www.scribd.com/doc/3596028/An-Indepth-Look-at-the-Cyber-Phenomenon-of-Our-Time-Web-20 (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[5] Uo. 12.

[6] Buege, Virginia R.: An In-Depth Look at the Cyber Phenomenon of Our Time: Web 2.0, The Lawlor Review, XV/2007/2: 12 Forrás: http://www.scribd.com/doc/3596028/An-Indepth-Look-at-the-Cyber-Phenomenon-of-Our-Time-Web-20 (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[7]Uo. 12.

[8] Kiricsi Gábor: Magyar vagyok, no szpik inglis, HVG Online, 2007. 09. 24. Forrás: http://hvg.hu/itthon/20070924_nyelvek_europai_napja.aspx (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

Szólj hozzá!


2009.02.08. 23:08 A Hídavató

PreWeb, Web 1.0

 Az „Első Hálózat” lényege az volt, hogy megvalósítsák a számítógépek összekapcsolódását.[1] Világviszonylatban a web létezésének kezdeti néhány évében nem volt hiány felfelé ívelő görbékben, szépen nőtt a felhasználók köre. Magyarországot az internet gerjesztette forradalmi láng mondhatni csak megperzselte, hiszen a hazai felhasználók száma 1997 második felére sem ütötte meg a 600 ezer főt.[2] Az alacsony szám vélhetően azzal is magyarázható, hogy a háztartások az erre alkalmas technológiai felszereltséggel, így a számítógéppel nem, vagy csak igen alacsony számban rendelkeztek.

A  web kezdeti szakaszában a használat jellege a maihoz viszonyítva eltérő volt. Az első néhány évben 45 millió ember használta a hálót a világon, akik körében már ekkor is megfigyelhető volt az egyéni tartalom létrehozása, ugyanis 1996-ra már 250.000 olyan oldal létezett, melyen a felhasználók tették közre saját munkáikat, gondolataikat.[3] Világviszonylatban szemlélve, tehát már ekkor is feltűntek a felhasználók által létrehozott tartalmak (user-generated-content), viszont ezek funkciójukat tekintve erősen alulmaradnak az internet más szereplőivel, elemeivel szemben. Az új digitális tér indulásával gyakorlatilag egy időben megkezdődött a korábban már létezett médiavállalkozások beszivárgása is. A világháló nyújtotta lehetőségeket Magyarországon főleg úgy kezelték, mint egyiket azon potenciális csatornák közül, melyeken az olvasót elérhetik. „Valahogy sokkal inkább újság-, vagy magazinszerű nálunk minden, saját tartalommal.”[4] Sorra alakultak a napilapokra épülő internetes hírportálok. Lényegében úgy tűnt, hogy az internet nem tud megszabadulni az elektronikus sajtó bélyegétől és funkciója kizárólag a tájékoztatásra korlátozódik. A webet többnyire csak olvasták az emberek és csak egy szűk kör volt, akik létrehozták a tartalmakat, az elektronikus újságírók valamint a PR- és marketingügynökségek alkalmazottai. A web 1.0 szakaszában nem volt tapasztalható lényegében az a fontos dolog, amiről az internetnek igazán szólnia kellene, hiányzott az interaktivitás. Persze léteztek fórumok, ahol az olvasó-felhasználók megvitattak egy-egy közéletben lejátszódott eseményt, vagy aktuális beszédtémákat, de az ilyen és ehhez hasonló fórumok is főleg az elektronikus sajtó köré rendeződtek. Emellett

A 2000-es év után sokan tették fel a kérdést a hálón és azon kívül, égtájtól és kontinenstől függetlenül. „Mi történt? Stagnál? Átmenetileg lelassult? Kipukkadt a lufi? Ennyi volt benne?”[5] Gazdasági téren az addigi töretlen, szépen felfelé ívelő statisztikai mutatókat produkáló internetfejlődés és internetterjedés területén 2001-re egy megtorpanás volt tapasztalható. Beköszöntött a B2R (Back to Reality), azaz a „vissza a valósághoz” szemlélete. Az internetpiac 1996-tól kezdődően a pezsgés és a világmegváltó jóslatok lázában égett, majd pár hónap leforgása alatt[6] szertefoszlott az álom és zuhanórepülés következett. Már nem nőtt oly dinamikusan az előfizetők és a felhasználók száma, ezért a tőkeerős hirdetők a vártnál kevesebb mértékben jelentek meg a láthatáron, mint ahogy azt az internetmédia-tulajdonosok várták. Mindenki elbizonytalanodott egy pillanatra és feltette magának a kérdést, hogy hova is tart egyáltalán ez az internetgépezet. A visszaesés eközben sorra szedte áldozatait, hetente mentek tönkre weboldal-tulajdonosok és internetes üzletek.

    
 
 
Magyarországon szintén stagnálást mutatkozott. Itthon is megtorpanni látszott a hálóra csatlakozók és a hálót használók köre. A nagyközönség számára kínált e-commerce (e-kereskedelem) szolgáltatók, azaz a piac résztvevői (pl. világmárkák) kivétel nélkül weboldalat készítettek, de ez többnyire csak presztízs értékkel rendelkezett.[7] Nemcsak, hogy nem pö

rgött a hazai internetes kereskedelem, de annak léte is megkérdőjelezhető volt. A  stagnálás „oka nem annyira az alacsony felhasználói létszám volt, mint inkább a működési modell költségessége, aminek bővülése ellen hatottak a fizetési nehézségek, vagy a szállítási, garanciális problémák.”[8] Az ok emellett a hazai elektronikus bankrendszer hiányosságaiban (bankkártyák elterjedésének hiánya), a vásárlók tájékozatlanságában és a maga az internetes vásárlás körüli bizalmatlanságban is keresendő. Felmerült a kérdés, hogy mi adhat új lendületet az egész internetvilágnak, mi az amitől új erőre kaphat az online élet?

A korai web igazi sikerének komoly hátráltató tényezői voltak, melyek gátat szabtak a terjedésnek, ezáltal visszavetve az emberek aktivitását az internettel kapcsolatban.

 Az egyéni, személyes félelmeken túl, – hogy az internet betör az emberek privát szférájába – komoly problémát jelentettek, az „egyirányú weboldalak”, melyek már alapvetően csak alacsony interaktivitásra adtak lehetőséget. Emellett a számítógép-kezelés ismeretének hiánya vagy az alacsony adatátviteli sebesség azaz a szélessáv hiánya mind-mind hátráltató tényezőkként sorolhatók fel. Ám ezek a problémák az idő múlásával és egy új generáció beköszöntésével megszűnni látszanak.[9]

A Tim Berners-Lee által megálmodott internet eredeti eszméje sem csupán az alapjáraton döcögő alacsony interaktivitású weblapok voltak, melyeket a felhasználók csupán olvasnak, vagy esetleg online vásárlást bonyolítanak rajta. Tulajdonképpen az elmúlt pár évre értünk el ahhoz a korszakhoz, ami az internet valós ideájához közelít, azaz a felhasználók részessége a web tartalmának előállításában, ezáltal téve interaktívvá azt. Már nem csupán egy szűk kör kiváltsága eldönteni, hogy mi kerüljön fel a világhálóra. A korábban privilégiumnak számító döntés meghozatala mára már bevett szokásává vált a felhasználóknak is. Az új korszak neve, egész egyszerűen ez: Web 2.0.



[1] Bőgel György: Blogvilág, HVG Kiadó Zrt., 2006, Budapest, 81.

[2] Máth András: A kritikus tömeg hiánya, in: A Média jövöje 2001, Csermely Ákos (szerk.), Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 188.

[3] Hinchcliffe, Dion: All We Got Was Web 1.0 When Tim Berners-Lee Actually Gave Us Web 2.0, 2006. 09. 06.

 Forrás:http://web2.socialcomputingmagazine.com/all_we_got_was_web_10_when_tim_bernerslee_actually_gave_us_w.htm  (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[4] Kádár Mónika: Vissza a valósághoz, in: A média jövője 2001, Csermely Ákos (szerk.), Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 202.

[5] Simon Zsolt – Kiss Attila: Min „múlik” az internet sikere? in: A média jövője 2001, Csermely Ákos (szerk.), Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 175.

[6] Kádár Mónika: Vissza a valósághoz, in: A média jövője 2001, Csermely Ákos (szerk.), Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 201.

 

[7] Simon Zsolt – Kiss Attila: Min „múlik” az internet sikere? in: A média jövője 2001, Csermely Ákos (szerk.), Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 177.

[8] Máth András: A kritikus tömeg hiánya, in: A média jövője 2001, Média Hungária Kiadó, 2001, Budapest, 189.

[9] Hinchcliffe, Dion: All We Got Was Web 1.0 When Tim Berners-Lee Actually Gave Us Web 2.0, 2006. 09. 06. Forrás:http://web2.socialcomputingmagazine.com/all_we_got_was_web_10_when_tim_bernerslee_actually_gave_us_w.htm  (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

Szólj hozzá!


2009.02.05. 14:03 A Hídavató

Történelem tananyag 2022.

 „Mióta ember az ember, állandóan informálódni akar, információs éhségben szenved. Hisz az információ birtoklása, megszerzése mások előtt adott esetben előnyt, hatalmat, jobb pozíciót, esélyeket jelenthet.”[1] A nem elszigeteltségben élő társas lényeknek alapvető lételeme a kommunikáció, hisz a hosszas ideig tartó nem-kommunikálás és mindenféle emberi interakció nélkülözése gyakran helyrehozhatatlan, vagy csak nehezen visszafordítható torzulásokat okozhat a személyiségben. Ezzel magyarázható például az is, hogyan képes megtörni valakit a hosszabb ideig való tartózkodás egy magánzárkában. [2]   Így nem csoda, hogy ha még az állatok körében is megfigyelhető egyfajta ösztönös kommunikáció. Az emberiség történelme folyamán az egyének közötti (face-to-face) és a távol lévőkkel való kommunikáció, valamint az információ megszerzése, tárolása, továbbítása folyamatos fejlődésen ment és megy keresztül. A kommunikációban fellépő fizikai korlátok leküzdésére, tehát a távol lévő felekkel történő minél gyorsabb és hatásosabb kommunikáció érdekében a különböző eszközöket alkottunk meg és használunk. Ezen találmányok köre igen gazdag és felsorolása a rendelkezésünkre álló terjedelemben talán képtelenség is lenne.[3] Arra viszont lehetőségünk nyílik, hogy jelen korszakunk egyik legmeghatározóbb elemét, a számítógépet, azaz a „gondolkodást segítő berendezés”-t[4] vegyük górcső alá, melyeket ha nagyméretű globális hálózatba csatlakoztatunk, egészen érdekes jelenségekre lehetünk figyelmesek.  

Hogy az ember saját képességeinek lehető legjavát adja, szüksége van a másik emberrel történő információcserére, tapasztalok megosztására. A számítógépek és az azok hálózatba kapcsolt sokaságából kinövő világháló létrehozásának generatív tényezőiként és okaiként rengeteg elv felsorolható, ilyenek az „egységben az erő” vagy éppen az „ember alapvetően társas lény” elcsépelt közhelye is. Ugyanakkor ezek a közhelyek lénygében nagyszerűen fókuszálnak azokra az élet legkülönfélébb területén tapasztalható folyamatokra, melyek éppen napjainkban, a szemünk láttára játszódnak le.[5] A számítógépek hálózatba kapcsolódásával, az internet kialakulásával lehetővé vált, hogy a világon bárki, bárhol, bármikor, az egymástól legtávolabb élők is gyakorlatilag minimális erő és anyagi befektetéssel eszmét cserélhessenek egymással. Lássuk, mi kellett ahhoz, hogy életre keljen a globális óriás, vizsgáljuk meg tehát az internet kialakulásának történetét.

            Bolygónkon a huszadik század második felére a televízió nagymértékű elterjedésén kívül az volt a jellemző, hogy a legtöbb helyen lokális hálózatok alakultak ki, melyek keretében fizikailag egymáshoz közel lévő – legtöbbször egy intézményen belül működő – számítógépeket kapcsoltak össze. Hamarosan kiderült, hogy még hatásosabb lenne, ha az intézmények ezen a hálózati elven egymással is kommunikálni tudnának és megkezdődött a lokális hálózatok egymáshoz csatlakoztatása. Az egyik ilyen hálózat évekkel később aztán oly nagyra duzzadt, hogy csaknem az egész világot beborította.  A folyamat technológiai hátterének az a „zord időjárású” történelmi korszak adta a kezdő lökést, melyet a történészek hidegháborúnak neveznek. A Szent Izidor utáni internettörténet[6] alapja lényegileg az 1960-as évekre nyúlik vissza. Sok máshoz hasonlóan, a történet itt is a katonai fejlesztések civil szférába történő átültetésével kezdődött.

Az egykori második világháborús tábornok, majd később, 1953-ban az USA republikánus elnökének választott Dwight Eisenhower vezette Egyesült Államokon egyre nehezedett a nyomás, mely a Szovjetunió katonai téren tett előrelépéséből eredt. Amerika számára nem hatott kellemesen, hogy a szovjetek bejelentették a Szputyik-1 űrhajó sikeres fellövését. Az atomfegyverkezési verseny közepette az USA kényszerpályára szorult, neki is hasonló érdemi eredményeket kellett produkálnia, hogy továbbra is biztosítani tudja pozícióját a világban. Ám az Egyesült Államokban az atomrakéták és az űrhajók már-már tömeges előállítása és fejlesztése mellett másba is invesztálni kezdtek. Az elnök 1958-ban beindította a Defence Advance Research Project Agency-t (DARPA), ami egy olyan többközpontú számítógép-hálózatot volt hivatott kidolgozni. A kiépítendő hálózat célja az volt, hogy egy esetleges atomtámadás után a megmaradó részein továbbra is fenntartható legyen a kommunikáció. A megfeszített munka gyümölcseként egy olyan többközpontú NCP protokoll alapján működő hálózati rendszer jött létre, ahol az adatok továbbítása csomagkapcsolt módon, azaz kisebb méretű, a hálózati szabványnak megfelelően kódolt adatcsomagokban történik. Ez tekinthető a ma használatos TCP/IP (Transmission Control Protocol/Internet Protocol)[7] rendszer alapjának. 1969. szeptember elsején kezdet meg online működését[8] az ARNPANET, melynek keretében a katonai felhasználás mellett a csomagkapcsolt adattovábbítást is vizsgálták. Az így kiépült hálózatnak először csak teszt jelleggel ugyan, de megkezdték a civil életbe való bevezetését. A katonai bázisok mellett egyetemek, kormányzati laboratóriumok kutatói is használni kezdték elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére. 1969 október 29-én, helyi idő szerint 22 óra 30 perckor az ARPANET-re kapcsoltak két civil intézményt, a University of California, Los Angeles és a Stanford Research Institutiont. Nem sokkal később, még ez év december 5-én további két egyetem, a University of Utah és a University of California, Santa Barbara is csatlakozott.[9] Az első e-mail program 1972-re datálható és 1974-ben egy hálózatról szóló tanulmányban használták először az „internet” szót. Sokáig probléma forrását képezte az, hogy az ARPANET-et katonai részlege miatt erősen felügyelték, mely a rendszer terjedési korlátait hozta létre.  1983-ban a tudományos céloknak szentelt, addig szigorúan ellenőrzött ARNANET-ből MILNET néven leválasztották a katonai részleget, így megnyílt az út a hálózat akadálymentes terjedése előtt.[10] Ezután az USA honvédelmi minisztériumának támogatásával a National Science Foundation Network (Amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány) vette kezébe az ügyet és az IBM-mel együttműködve a hálózat bővítésébe kezdett, újabb hálózatok létrehozásával, mint a CSNET és a BITNET. Ezeknek gerincét szintén az ARPANET szolgáltatta. Amerika szerte optikai kábeleket fektettek le az adatforgalom gyorsítása érdekében, melynek hatására aztán létrejött az USA gerinchálózata.[11] Az 1980-as években kialakult a hálózatok hálózata, melynek először az ARPA-INTERNET nevet adták, később viszont szimplán az INTERNET mint terminológia terjedt el. 1990. február 28-án az ARPANET húszévnyi működés után szűnt meg,[12] teret engedve a korszerűbb hálózatoknak.

Az internet bölcsőjének az Egyesült Államokat tartják, a web gondolata mégsem – teljesen ­– amerikai találmány, hanem történetesen egy angol informatikus, Tim Berners-Lee nevéhez fűződik. Az 1990-es évek elején az éppen Svájcban dolgozó brit kutatónak „az volt az ötlete, hogy kidolgoz egy rendszert, amely az internet felhasználásával lehetővé teszi az egymástól távol dolgozó fizikusok számára, hogy szakmai elképzeléseiket, publikációikat könnyen és gyorsan megoszthassák egymással.”[13] Az i-re a pont azonban ott került fel, ahonnan a szikra kipattant. 1993-ban Illinois Állam egyik egyetemének kutatóközpontjában (National Center for Supercomputing Applications) a történelemben először egy olyan böngésző programot fejlesztettek ki X-Mosaic névvel, melynek kezelése nem igényelt különösebb szakmai hozzáértést. Tulajdonképpen eztán indult el a szerverek üzembe helyezése sorra a világon, azaz a World Wide Web terjeszkedése. A hálózatok hálózatához Magyarország 1993-ban csatlakozott, mikor a Budapesti Műszaki Egyetemen beindították az első szervert, mely a Földön pontosan az ötszázadik volt a sorban (www.fsz.bme.hu).

            Az internetet dinamikus terjedésének köszönhetően ma már nemcsak kutatóintézmények kiváltsága, hogy a világot átölelő rendszerhez kapcsolódhassanak. Egyre növekvő számban képviseltetik magukat a háztartások is. A katonai teadélutánból induló fejlesztés mára közel másfél milliárd felhasználóval büszkélkedhet,[14] akik mindegyike különböző felhasználási szándékkal szörfözik nap, mint a nap a weboldalak rengetegében. Ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen perspektívákban gondolkodnak a fejlesztők az Internettel kapcsolatban, mindenképpen nagy jövőt jósolhatunk a világhálónak. A NASA 1999-ben Vinton Cerfet[15] kérte fel tanácsadójának egy akkor indított projektjéhez, ami magába foglalja egy személyzettel ellátott Mars-állomás kiépítését 2030-ig valamint egy stabil, bolygóközi internet gerinchálózat létrehozását 2040-ig.[16] Az imént olvasott adatok alapján talán világossá válhat számunkra, hogy milyen volumenűek az elérendő célok az információtechnológiai hátterű információs társadalom jövőét illetőleg. A NASA nagy terveinek fényében talán már azon sem lepődünk meg annyira, hogy Sergey Brin a Google alapítója éppen egy privát űrprogramba fekteti vagyona tetemes részét. Az űr újbóli meghódítása egyébként egészen populárisnak mutatkozik a nagy tőkével rendelkezők körében, hisz a nagy médiamogulok illetve azok, akik az interneten már korábban megcsinálták szerencséjüket nagy számban képviseltetik magukat a civil űrversenyben. Sir Richard Branson, a Virgin tulajdonosa, Jeff Bezos, az Amazon megalapítója, vagy Elon Musk, a PayPal atyja mind az űr felé fordították tekintetüket, és civil űrprogramot indítottak. Ami megdöbbentő ebben, hogy ezek a civil űrprogramok nem várt sikereket és eredményeket produkálnak. A kifejlesztett új űrrepülők feljuttatásának költsége messze elmarad a hagyományos 500 millió dolláros árától. Elon Musk űrcégének próbarepülései mindössze 7 millió dollárba kerültek. A Virgin Galacticnál azt a célt tűzték ki, hogy a jelenlegi 200.000 dolláros űrrepülés árát 2010-re 20.000 ezer dollár alá csökkentsék.[17]



[1]Máray Tamás 2003. december 1-jén a Mindentudás Egyetemén tartott Hálózatok hálózata: az internet című előadásában elhangzottak alapján. Forrás: http://www.mindentudas.hu/maray/20031201maray2.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[2] Az emberi interakciók és a társas érintkezés fontos szerepéről lásd bővebben: Berne, Eric: Emberi játszmák, Háttér Kiadó, 2008, Budapest, 11-14.

[3] Az erről szóló alapos összefoglalót lásd bővebben Szekfű András: Kommunikáció, nyilvánosság, esélyegyenlőség Magyarországon, Gondolat, 2007, Budapest, 69-143.

[4] Máray Tamás 2003. december 1-jén a Mindentudás Egyetemén tartott Hálózatok hálózata: az internet című előadásában elhangzottak alapján. Forrás: http://www.mindentudas.hu/maray/20031201maray2.html

[5] A későbbiekben látni fogjuk például, hogyan sokszorozódnak meg a képességek a hálózat hatására.

[6] Szent Izidor Kr. u. 560 körül született az Ibériai félszigten. Egyháztanító és az utolsó nyugati egyházatya. Hatalmas műveltséggel rendelkezett, szónoki képessége páratlan volt. Legnagyobb érdemeként tartják számon az ókori hellén és latin műveltséget átmentette a középkor számára. Legjelentősebb műve az Etimologie címet viseli, ami húsz kötetben foglalta össze a kora középkor ismereteit. Az informatikai szakemberek és az internet számára ez szolgáltatta az alapot, hogy védőszentjüknek válasszák. Forrás: http://www.szentgellert.hu/vedoszent.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[7] Ahhoz, hogy egy számítógép be tudjon kapcsolódni az internetes hálózatba, tehát fogadni és küldeni tudja a hálózaton áramló adatcsomagokat, követnie kell az Internet Protocollt, azt a szabványt, melyet a többi,  hálózaton  (WWW) lévő számítógép is használ. Erről lásd bővebben: http://www.mimi.hu/informatika/tcp_ip.html (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[8] Castells, Manuel: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005. Budapest, 86.

[9] History of  the Internet, Wikipedia, Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_internet (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[10] Castells, Manuel: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005. Budapest, 87.

[11] Az internet története, ECDL Web, Forrás: http://ecdlweb.hu/index.php?title=Internet_-_Az_internet_története (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[12] Castells, Manuel: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005. Budapest, 87.

[13]  Máray Tamás 2003. december 1-jén a Mindentudás Egyetemén tartott Hálózatok hálózata: az internet című előadásában elhangzottak alapján.  Forrás: http://www.mindentudas.hu/maray/20031201maray2.html?pIdx=7

[14] Internet Usage Statistics, Internet World Stats, Forrás: http://www.internetworldstats.com/stats.htm (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08)

[15] Vinton Cerfet, az amerikai születésű matematikust az internet egyik alapító atyjaként tartják számon. 1972-től 1986-ig az USA Védelmi Minisztériumának Fejlett Kutatási Központjánál töltött be vezető tisztséget, ahol többek között a TCP/IP protokollkészletet fejlesztete ki. Jelenleg az Interplanetáris Protokollon dolgozik a NASA megbízásából. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vint_Cerf (Utolsó letöltés: 2008. 11. 08.)

[16] Castells, Manuel: A Hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005, Budapest, 457.

[17] Miskolczy Csaba: Képernyők (h)arca, HVG Kiadó Zrt., 2008, Budapest, 25.

Szólj hozzá!


2009.02.04. 14:34 A Hídavató

"Van? Nincs? Van? Fogas kérdés."

 Annak a kérdésnek megválaszolásában, hogy egyáltalán elérkezett –e már az információs társadalom, szintén nem szabad elhamarkodottan kijelentenünk semmit. Webster is óvatosságra int minket. „…mindezek a kritériumok a technológiától a foglalkoztatásban bekövetkezett változásokig és a térbeli jellemzőkig – noha első pillantásra robosztusnak tűnnek –  valójában határozatlanok és pontatlanok és önmagukban nem alkalmasak annak megállapítására, hogy az »információs társadalom« vajon már elérkezett –e, vagy meg fog –e érkezni valamikor a jövőben.”[1] Ez a websteri kétely is csak tovább erősíthet minket abban a megállapításunkban, mi szerint olyan területre tévedtünk, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Az általunk esetleg helyesnek, vagy legalábbis találónak vélt definíciót egy csapásra alááshatja egy másik szerző szintén (esetleg hasonló) ésszerűnek tűnő, némileg különböző megközelítése. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk az elmúlt évek, évtizedek megváltozott gazdasági és társadalmi változásait, melyek mentén csak további törésvonalak keletkeztek a megfogalmazások tekintetében.  Z Karvalics László szerint a korábban viszonylag egyértelmű, de napjainkra rendkívül összetetté vált kifejezés fogalmi magyarázatát már kevésbé befolyásolják az információs társadalmat életre hívó társadalomtudományi iskolák. Szerinte mostanára az értelmezést sokkal nagyobb mértékben befolyásolják a rohamos mértékben terjedő új technológiák.[2] Míg a 20. századi információs társadalomról szóló meghatározásokban az ipari, indusztriális meglátású magyarázatok nyertek főleg értelmet, addig a huszonegyedik században az internet válik egyre dominánsabbá, mely dominancia már intenzíven tapasztalható az élet minden területén. Az információs társadalom jelenben történő megközelítésekor a szakértői fórumok már képtelenek ignorálni a jelenséget. Emiatt a fogalom új értelmezési perspektívába került, elemzésekor ezen túl kihagyhatatlanná válik az internet jelensége illetve az internet közösség-átalakító és tevékenység-meghatározó jellege.[3]

Az informatikát és a mindenkori legkorszerűbb hírközlési technológiát az információs társadalom közös alapjának értelmezik már az Információs Társadalom Trendkutató Központjában (ITTK) is. Az ITTK szakemberei ugyanakkor arra is figyelmeztetnek minket, hogy pusztán magát az informatikát és a fejlett hírközlési technikát nem szabad teljesen azonosítanunk az információs társadalom fogalmával. Ez a közgondolkodásban gyakorta előfordul, mely fogalmi összemosódások negatívan hatnak az információs társadalom megítélésére. Az új technikákat csak egyfajta eszközrendszerként értékelhetjük, melyek segítséget nyújtanak az új, társadalmi szinten történő változások megvalósításához.[4] Hogy milyen nagy szerepet tölt be pl. az internet és az ezen keresztül történő hálózatépítés napjaink társadalmában, valamint, hogy alapjaiban változtat meg körülöttünk mindent, az mondhatni vitathatatlan. Ahogy azt a téma avatott szakértője, Manuell Castells is írja „…történelmi tendencia, hogy a kialakuló társadalmi struktúrák domináns funkciói és folyamatai az információs korban egyre inkább hálózatokba szerveződnek. Civilizációnk új társadalmi morfológiája a hálózatokra épül. A hálózatépítés logikájának terjedése lényegileg módosítja mind a működési folyamatokat, mind az eredményeket a termelés, a tapasztalat, a hatalom és a kultúra folyamataiban.” (Castells 2005: 598)[5]

A későbbiekben olvasható, általam kiválasztott néhány példaértékű eseten keresztül azt szeretném majd bemutatni, hogy a Castells és a hozzá hasonló szakértők elméleti meglátásain túl, milyen intenzíven lendülnek működésbe az internettel felszerelkezett (globális) információs társadalom új modelljei, melyek éppen az eszközrendszer és a hálózat fúziójának hatására nyíltak és nyílnak is meg folyamatosan a társadalom számára. Ahhoz, hogy lényegileg átlássuk a fejlődés ezen szintjén kialakulóban lévő vagy már kialakult új társadalmi-, gazdasági-, kapcsolati-, üzleti- modelleket meg kell vizsgálnunk,az idáig vezető utat is. Ezért elengedhetetlen, hogy először áttekintsük azt az evolúciós történetet, ami ha kezdetben csak a háttérből is, de végigkísérte az információs társadalom történetét. Következzék tehát egy olyan fejezet, ami ha nem is ebben a szó szerinti formában, de nagy eséllyel helyet kap majd a jövő történelemkönyveiben.



[1]Webster, Frank: Globalizáció, információs társadalom, Internet, in: Média, nyilvánosság, közvélemény Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk.), Gondolat, 2007, Budapest, 985.

[2] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia – Aula, 2002, Budapest, 15.

[3] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia – Aula, 2002, Budapest, 15.

[4]Mi az információs társadalom?,Információs Társadalom Tematikus Portál, Forrás: http://www.itforras.hu/engine.aspx?page=infotars

[5]Castells, Manuell: A hálózati társadalom kialakulása, Gondolat – Infonia, 2005, Budapest, 598.

Szólj hozzá!


2009.02.03. 23:11 A Hídavató

Hogy lett ez az információs társadalom?

 Ha azzal a kérdéssel lépünk be a könyvtárba, hogy „Mi az információs társadalom?”, talán nem is tudjuk még milyen komplex és kiterjedt fogalmat akarunk definiálni. Az ezzel foglalkozó könyvek és kutatók sokféle magyarázattal szolgálnak. Ha ehhez még egy internetes kereső segítségét is igénybe vesszük, akkor ne felejtsünk el oxigénpalackkal is felszerelkezni, mert fennáll annak az veszélye, hogy belefulladunk az információk tömeges áradatába. Hasonló aggodalmakat fogalmaznak meg erről szóló közös könyvükben Juhász Lilla és Pintér Róbert is. Szerintük mind az információ, mind társadalom fogalmak nagymértékű interdiszciplináris jellegéből fakad, hogy számos megközelítése létezik a fogalmak nyelvi egyesítéséből származó információs társadalomnak.[1] Z. Karvalics László témába vágó könyvében szintén azt fejtegeti, hogy „szabályos jelentésrégészeti feltárásba kell fogni annak, aki a korábban viszonylag egyértelmű, de mostanra összetetté, többrétűvé és sokjelentésűvé vált kifejezést használni is szeretné valamire.”[2] Az információs társadalom fogalma nem határozható meg egzakt definícióként, nincs pontosan megadható forrása, eredetét tekintve is csak feltételezések vannak.  James R. Beniger Az irányítás forradalma című könyvének magyar kiadású előszavában Z. Karvalics egy érdekes ellentétre hívja fel a figyelmünket, ahol remek példájával teszi egyértelművé a megközelítés nehézségeit. Szerinte, míg a modern orosz irodalmat képesek vagyunk egy az egyben Gogol Köpönyegéből származtatni, addig az információs társadalom genezisének nincs efféle egyértelmű szakirodalmi forrása. „A valódi iskolateremtők sora a sztár-szociológusokkal, Daniell Bellel kezdődik és – egyelőre – Manuell Castells-szel végződik.”[3]

További kutatásainkból az tűnik ki, hogy mindemellett az is vita tárgyát képezi, hogy mikortól eredeztethetjük egyáltalán információs társadalmat? Ha John Naisbittre támaszkodunk, akkor a két dátum merül fel e tekintetben. Az egyik 1956, mely azzal magyarázható, hogy ekkor lépte át az információs munkakörben foglalkoztatottak száma az 50 százalékot, valamint 1957, ugyanis ekkor lőtték fel a Szputnyikot, mely – mint ahogy azt később látni fogjuk – az információs társadalom egyik technológiai katalizátoraként hatott. Z. Karvalics szerint Naisbitt az információgazdaság és a tudásgazdaság eredményeit az információs társadalom megvalósulásaként értékelte. Ilyen értelemben tehát az USA-ban és más fejlett államokban már több, mint negyven éve információs társadalomról beszélhetünk.[4] A szerző véleményével nincs egyedül, ugyanis Beniger is ebben látja a megvalósulás mibenlétét. Az információs társadalom eljövetelét az előbbiekhez hasonlóan az információval összefüggő tevékenységek munkaerő-piaci többségbe kerülésével azonosítja a fejlett országokban, így az USA-ban, Japánban, Kanadában, Nyugat-Európában.[5]

          Az információs társadalom fogalmának meghatározása egy olyan véget nem érő vitának szolgáltat színteret, ahol egy apróság vagy egy kitétel is komoly eltéréseket okozhat a felfogás tekintetében, ugyanis a magyarázatok relatívak. Daniell Bell és Alain Touraine meglátása alapján például, az iparban bekövetkezett szerkezetváltás nem jelenti az információs társadalom eljöttét, ugyanis ez csak egyik állomásaként értelmezhető egy olyan „átfogóbb változás-együttesnek, amelynek részeként a hagyományos erőforrások (föld, tőke, munka) helyére az információ és a tudás léptek.”[6] Bellék úgy jósolják, hogy a 2000-es években talán eljuthatunk a megvalósulás szintjére, de ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a kollektív jó, azaz a közös jószág legyen a társadalom legfőbb ereje, valamint a technológiáknak meg kell szabadulniuk a kényszer terhétől. Ekkor a „gazdaságba ágyazott társadalom helyett a gazdaság munkálkodik a társadalmi célok érdekében.”[7]

 

Továbbá az is látható, hogy Bell, Beniger, Naisbitt vagy Touraine meglátásaikban ugyanúgy a gazdaság tágan értelmezett területéről közelítenek a fogalom meghatározása felé, tehát a magyarázatok hasonlatosak és egyben eltérőek is. A kritériumbeli különbségek a vélemények variánsainak tengerét képesek eredményezni. Joggal tehetjük tehát fel a kérdést, mely szerint létezik –e valós definíciója a fogalomnak? Z. Karvalics egyik ezzel foglalkozó írásában a megközelítés nehézségeiről hasonlóan vélekedik.  Az, hogy az információs társadalom jelentésével kapcsolatos magyarázatok különbözőek abból ered, hogy „olyan magas absztrakciós szintű fogalommal állunk szemben, ahol a rövid definíciók egészen eltérő aspektusokat emelhetnek ki, miközben az információ és a tudás jelenségcsaládjának valamelyik kiterjedése a központi szervező elem.”[8] Ez alapján a magyarázatok akár merőben eltérőek is lehetnek egymástól, aszerint, hogy az élet mely területét helyezzük előtérbe, tehát az élet mely területén hoz szignifikáns változást az információs társadalom. Frank Webster úgy gondolja, hogy ha erről a fogalomról szóló megközelítéseket akarjuk tisztábban látni, akkor tipologizálnunk kell a definíciókat, mely tipologizált definíciók kritériumokat tartalmaznak éppen azért, hogy könnyebbé váljon a meghatározás.  A szerző szerint ötféle definíciót különböztethetünk meg melyek a következő típusokba sorolhatók: technológiai, gazdasági, foglalkoztatási, térszemléleti, kulturális.[9]

A technológiai megközelítés szerint az információs társadalomban a társadalmi együttélés minden területén nagymértékben elterjedt és fontos szerepet játszó, információs és kommunikációs technológiák azok, melyek hatást gyakorolnak a társadalom működésére, átalakítva a politikát, gazdaságot, kultúrát és a hétköznapokat. A foglakoztatási és a gazdasági megközelítés viszont azt irányozza elő, hogy azért élünk információs társadalomban, mert a mezőgazdasági és az ipari korszakot immár magunk mögött hagyva, már inkább az információs szektor és az információs jellegű munkavégzés adja a gazdaság meghatározó arculatát. A térszemléleti felfogás azt vallja, hogy az információs technológiák használata és a globalizáció hatására olyan hálózatok vesznek körbe minket, melyek nagymértékben redukálják a fizikai tér eddigi szerepét. Az így kialakult hálózatok új szerepet adnak a társadalmi folyamatoknak, átrendezve ezzel az eddigi politikai és gazdasági kereteket. A kulturális látásmód az értelem- és jelentésadás forrását a globális és digitális médiakultúrából származtatja, ezért ebben látja az információs társadalom mibenlétét. A nézőpont szerint az információ korában a média kiemelt helyzetbe került, a társadalmi viszonyok legfőbb meghatározójává fog válni.[10]



[1] Juhász Lilla – Pintér Róbert: Információs társadalom, információs stratégiák, L’Harmattan Kiadó – ZSKF, 2006, Budapest, 14.

[2] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia – Aula, 2002, Budapest, 15.

[3] Z. Karvalics László: Az információs társadalom klasszikusai és „Az irányítás forradalma” in: Beniger, James R.: Az irányítás forradalma, Gondolat – Infonia, Budapest, 11.

[4] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése. Infonia – Aula, 2002, Budapest. 16.

[5] Beniger, James R.: Az irányítás forradalma, Gondolat –Infonia, 2004, Budapest,  684.

[6] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia – Aula, 2002, Budapest, 16.

[7] Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia – Aula, 2002, Budapest, 17.

[8] Z Karvalics László: Információs társadalom  - mi az? Egy kifejezés jelentése, története és fogalomkörnyezete, in: Az információs társadalom, Pintér Róbert (szerk.), Gondolat – Új Mandátum, 2007, Budapest, 34.

[9] Webster, Frank: Globalizáció, információs társadalom, Internet, in: Média, nyilvánosság, közvélemény, Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Terestyéni Tamás (szerk.), Gondolat, 2007, Budapest, 956.

[10] Pintér Róbert, Úton az információs társadalom megismerése felé, in: Az információs társadalom , Pintér Róbert (szerk.), Gondolat – Új Mandátum, 2007, Budapest, 23-25.

Szólj hozzá!