Szörflecke haladóknak

 1989-ben, az internet kialakulásának fináléjában Kevin Kelly (később a Wired magazin főszerkesztője) meghívást kapott az ABC tévétársaság egyik műsorába, ahol az internet jövőjéről érdeklődtek tőle. Kelly válaszában utalt a felhasználók kreativitásában és alkotókészségében rejlő jövőbeni lehetőségekre, melyet Tim Berners-Lee korábban már megfogalmazott. Stepehen Weisswasser, az ABC műsorvezetője a feleletet kritikusan fogadta és erősen szuggesztálta a beszélgetésben, hogy a passzív fogyasztókat még az internet segítségével sem lehet rábírni majd arra, hogy aktív cselekvőkké váljanak. Weisswasser jóslata óta eltelt közel húsz év, mely úgy tűnik mégis Kevin Kelly-t igazolta. Ha az ABC 1948-as fennállása óta a nap 24 órájában mindhárom csatornáján folyamatosan műsorát sugározza, akkor az 1,5 millió óra adásidőt jelentett volna. A YouTube-nak és felhasználóinak egy ilyen hatalmas mennyiségű tartalom előállítására mindösszesen csupán hónapra van szüksége.[1] Arra a kérdésre, hogy miért használjuk, azaz miért nézzük és töltjük fel videóinkat a YouTube-ra oly nagy számban, Wesch és kutatócsoportja (Digital Ethnograpy Group) stílszerűen egy videóösszeállítással[2] válaszol. Ebből kiderül, hogy az indokok egyének szerint igen eltérőek, néha egymással teljesen ellentétesek. Legjellemzőbbek, a valóságtól való menekülés, a YouTube-függőség, a hírnév szerzése, az oldal valóságos jellege, unaloműzés, kreativitás, önkifejezés, kedvtelés, segítség kérése, vagy egyszerűen a tapasztalatok megosztása.